Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Beruházások a Csolnoky kórházban

2010. április 27. 2:07 // Forrás: megyeháza: Kovács Erika
Az öt milliárdos beruházáshoz több mint 4,3 milliárd forint uniós támogatást nyert el a megyei kórház.

A csaknem minden területet érintő, komplex kórházi struktúraátalakításról és korszerűsítésről, sajtótájékoztatón beszéltek az illetékesek.

- A teljes beruházás költsége öt milliárd forint, amelyhez 4,3 milliárd forint pályázati pénz nyert a kórház – hangsúlyozta Lasztovicza Jenő megyei elnök. Elmondta, a szükséges önerőt, mely 500 millió forintra tehető, kötvénypénzből finanszírozza a megyei önkormányzat. Jelentős minőségi előrelépés történik a megyei kórházban, arról nem is szólva, hogy reményeik szerint, megvalósul a regionális onkológiai központ létrehozása is – értékelte a veszprémi fejlesztéseket az elnök.

A mostani pályázat főként a műtőket és a hozzá kapcsolódó tevékenységeket érinti, többek között az intenzív osztályt, az aneszteziológiát, és a műtők mellett helyezik el a központi sterilizálót is. Megújul a sztrók-ellátás, megyei sztrók-centrumot hoznak létre, felújítják a neurológiai osztály jelentős részét és a belgyógyászat intenzív részét. Korszerűsödik a diagnosztika, a betegfogadás, a szülészet, az újszülött-, és gyermekintenzív ellátás, az anyaszállás, az informatika.

Elhangzott még: Rácz Jenő főigazgatót a napokban a Magyar Kórházszövetség elnökének, a vezetőségbe pedig dr. Tótth Árpádot, a megyei kórház stratégiai igazgatóját, valamint prof. dr. Veres Gábort, a balatonfüredi szívkórház igazgatóját választották meg.

vehir.hu
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. tegnap 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.