Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
1°C
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
1°C

Alapszakasz-győztes a Telekom Veszprém

2022. május 20. 19:37
Az első játékrész végén még egygólos hátrányban volt, ám a második felvonásban tanúsított remek teljesítményével a Telekom Veszprém 33-24-re múlta felül a házigazda NEKA együttesét a férfi kézilabda NB I utolsó előtti fordulójának péntek esti mérkőzésén.

Miután a hét közepén kiharcolta a bejutást a Bajnokok Ligája kölni, június 18-19-én rendezendő négyes döntőjébe, pénteken este a hazai élvonalban várt megmérettetés a Telekom Veszprémre.

Momir Ilics együttese annak a reményében utazott a Nemzeti Kézilabda Akadémia balatonboglári otthonába, hogy az utolsó előtti fordulóban matematikailag is bebiztosítja alapszakasz-győzelmét. A Veszprém keretéből a dán csapatkapitány, Rasmus Lauge, és a francia olimpiai bajnok, Kentin Mahé hiányzott. Az imént említett sportolók természetesen egészségesek, mindössze pihenőt kaptak.

Jahja szerezte meg a találat első gólját, ám hazai oldalról Stranigg szinte rögvest egalizált. Ezt követően Nilsson, majd Lékai volt eredényes, ám a bogláriak ismét egyenlítettek (7. perc: 3-3). Sőt, a tizedik percben a vezetést is megszerezte a NEKA Papp jóvoltából (5-4). Fej fej melletti küzdelem következett, ám az előny továbbra is a hazaiaknál volt (18. perc: 11-9).

Pár perccel később Momir Ilics megelégelte a kétgólos hátrányt, időt kért (22. perc: 13-11). Az exveszprémi Palasics viszont több védést is bemutatott, amelyek következtében nemhogy fordítani, egyenlíteni sem tudott a Telekom (27. perc: 16-13).

Az első játékrész utolsó perceiben feltámadtak a veszprémiek, 3-0-s sorozatot produkáltak. Ám Fekete újabb gólt szerzett, így a szünetre a NEKA vonulhatott előnnyel (félidei részeredmény: 17-16).

Kilenc góllal nyert a Veszprém (archív fénykép)Kilenc góllal nyert a Veszprém (archív fénykép)

Ahogy az várható volt, a fordulás után „hengereltek” a vendégek: a Veszprém egymás után négyszer is eredményes volt, míg a hazaiak egyszer sem zörrentettek hálót (33. perc: 17-20). Stranigg szépített, ám ezt követően Lukács egymaga produkált 3-0-s szériát, amelyet Ilics Zorán zárt le (41. perc: 18-24).

Az „Építők” a folytatásban is magabiztos teljesítményt tanúsított, amelynek eredményeképp az ötvenegyedik percben már tíz volt a különbség a felek között (21-31).

A vendéglátó ugyanakkor egy pillanat erejéig sem adta fel: Stranigg önmaga kilencedik szerzeményével szépített. A túloldalon Ligetvári bombázott, majd Krakovszki vette be a spanyol válogatott Corrales kapuját (56. perc: 23-32).

A győztes kiléte az utolsó minutumokra egyértelmű lett: a Telekom Veszprém végül 33-24-re múlta felül a házigazda Nemzeti Kézilabda Akadémia együttesét.

Momir Ilics együttese miután megnyerte a Magyar Kupát, majd kiharcolta a Bajnokok Ligája négyes döntőjében való szereplés jogát, immár az alapszakaszt is biztosan az első helyen zárja, amely az ősi rivális Szeged elleni bajnoki döntőben pályaelőnyt majd. Egy bajnoki forduló viszont addig még hátravan: a bakonyiak május 28-án a Tatabányát fogadják.

Férfi kézilabda NB I, 25. forduló:
NEKA–Telekom Veszprém 24-33 (17-16)
Balatonboglár, NEKA Sportcsarnok. Vezette: Bujdosó, Horváth V.
NEKA: Palasics, Takács (kapusok) – Temesvári, Mikita, Jajics, Papp 4, Sisa 3, Krakovszki 2 (1), Simotics 1, Stranigg 9, Kecskés 1, Kiss, Dely, Fekete 3, Szabó 1.
Vezetőedző: Sótonyi László
Veszprém: Cupara, Corrales (kapusok) – Manaszkov 6 (1), Jahja 2, Nenadics, Maqueda 2, Nilsson 1, Ligetvári 2, Marguc 3, Strlek 1, Lukács 7, Blagotinsek 1, Ilics Z. 2, Dörnyei 2, Lékai 1, Sipos 3.
Vezetőedző: Momir Ilics
Hétméteresek: 1/1, ill. 2/1
Kiállítások: 2, ill. 2 perc

Simon Dani
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 11 11 0 0 454 295 159 22
2. OTP Bank-Pick Szeged 11 10 0 1 390 310 80 20
3. MOL Tatabánya KC 11 8 0 3 320 302 18 16
4. FTC-Green Collect 11 6 1 4 357 327 30 13
5. Csurgói KK 11 5 2 4 316 319 -3 12
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 11 5 1 5 326 344 -18 11
7. Balatonfüredi KSE 11 5 0 6 295 296 -1 10
8. HSA NEKA 11 5 0 6 293 300 -7 10
9. CYEB-Budakalász 11 5 0 6 294 322 -28 10
10. Dabas KC 11 4 1 6 312 330 -18 9
11. QHB Eger 11 4 0 7 285 354 -69 8
12. Carbonex-Komló 11 3 0 8 281 321 -40 6
13. PLER-Budapest 11 2 1 8 291 337 -46 5
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 11 1 0 10 291 348 -57 2
Utolsó módosítás: 2023. november 28. 21:24
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkör, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Barca 8 7 0 1 271 227 44 14
2. Telekom Veszprém 8 7 0 1 290 250 40 14
3. Magdeburg 8 6 0 2 248 228 20 12
4. Montpellier 8 4 0 4 233 229 4 8
5. GOG 8 4 0 4 253 257 -4 8
6. Porto 8 3 0 5 232 266 -34 6
7. Plock 8 1 0 7 204 225 -21 2
8. Celje 8 0 0 8 237 286 -49 0
Utolsó módosítás: tegnap 9:06
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. június 2. 18:15
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. június 9. 20:30
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
27-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Tatabánya
Időpont
2023. augusztus 8. 11:00
Helyszín
Telki, Edzőközpont
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Nexe
Időpont
2023. augusztus 11. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Benfica
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. augusztus 18. 20:00
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
23-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Porto
Időpont
2023. augusztus 19. 16:30
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzése, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
KS Kielce
Időpont
2023. augusztus 24. 19:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Gyöngyös
Időpont
2023. augusztus 26. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
49-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Csurgó
Időpont
2023. augusztus 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-29
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Eurofarm Peliszter
Időpont
2023. szeptember 1. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Meskov Breszt
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Tatabánya
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
24-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Magdeburg
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 14. 20:45
Helyszín
Magdeburg, Németország
Eredmény
28-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. szeptember 16. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Montpellier
Időpont
2023. szeptember 21. 20:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
GOG
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 28. 18:45
Helyszín
Odense, Dánia
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
22-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
ma 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
további cikkek
Gigászok csatája: a spanyol bajnokot fogadja a Veszprém Telekom Veszprém Gigászok csatája: a spanyol bajnokot fogadja a Veszprém A Telekom Veszprém ma este (18.45) a spanyol bajnok Barcát látja vendégül a férif kézilabda Bajnokok Ligája csúcsrangadóján. A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti, a vehir helyszíni tudósítással jelentkezik. tegnap 22:46 „Ha a szurkolók velünk vannak, nyolcan lépünk pályára!” „Ha a szurkolók velünk vannak, nyolcan lépünk pályára!” Csúcsrangadóval folytatódik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája: a Telekom Veszprém csütörtökön este (18.30) az azonos pontszámmal, de jobb gólkülönbséggel csoportvezető spanyol Barcát látja vendégül az Arénában. 2023. november 28. 21:24 Carlos Ortega: A szezon legnehezebb mérkőzése következik! férfi kézilabda BL Carlos Ortega: A szezon legnehezebb mérkőzése következik! Carlos Ortega, a spanyol Barca vezetőedzője exkluzív interjút adott portálunknak egykori csapata, a házigazda Telekom Veszprém elleni csütörtök esti (18.45) BL-rangadó előtt. Ortega kiemelte, volt játékosa, Momir Ilics remek munkát végez, támadásban jelenleg nincs ellenfele az „Építőknek”. 2023. november 28. 11:50 Továbbra is hibátlan a címvédő Telekom Veszprém Telekom Veszprém Továbbra is hibátlan a címvédő Telekom Veszprém A házigazda Telekom Veszprém 40-24-re nyert a Carbonex-Komló ellen a férfi kézilabda NB I alapszakaszának szombat esti mérkőzésén. 2023. november 25. 19:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.