Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Ismét megrendezte a Pannon Egyetem a Balaton Regattát

2022. május 21. 12:00
A szél mellett a Pannon Egyetem evezősei borzolták fel a Balaton víztükrét pénteken Balatonalmádiban, ahol ismét megtartották az intézmény egyik legrégebbi rendezvényét, a Balaton Regattát. Hallgatók és oktatók több versenyszámban szálltak vízre, ahol idén a Pannon Egyetem egykori rektorának, dr. Gaál Zoltánnak a tiszteletére is szerveztek emlékfutamot.

A Balaton Regatta ötlete először még dr. Gaál Zoltán fejében fogalmazódott meg. A Pannon Egyetem idén elhunyt rektora 1999-ben azzal a céllal hívta életre a versenyt, hogy egy, az Oxford és Cambridge egyetemek közti hagyományos evezőversenyt a Balatonon is meghonosítsák, ahol a Pannon Egyetem veszprémi kampuszának hallgatói és oktatói, valamint akkor még a felsőoktatási intézményhez tartozó keszthelyi Georgikon Kar versenyzői mérkőzzenek meg egymással a vízen.

A Balaton Regatta nem csak azért különleges, mert egy angolszász hagyományt honosított meg itt a Dunántúlon állóvízen. A hajók is egyediek, amelyekben 10 evezős és egy kormányos száll vízre. Mivel a Balatonon nem lehetett alkalmazni azokat a hagyományos hajókat, amelyeket folyókon használnak, ezért speciális, egyedi tervezésű, 12 méteres üvegszálas hajókat építettek erre a célra.

Idén a Balaton Regattát már 20. alkalommal szervezték meg, ezúttal Balatonalmádiban a Nereus strandon. Az érdeklődés pedig a vártál is nagyobb volt, több mint 600-an jöttek el szurkolni a csapatoknak, ebben minden bizonnyal az is szerepet játszott, hogy az elmúlt 3 évben a koronavírus-járvány, illetve a kedvezőtlen időjárás is meggátolta a verseny lebonyolítását.

A Balaton Regatta hagyományának erejét mi sem bizonyítja jobban, hogy továbbra is a keszthelyi csapatokkal mérkőznek meg a veszprémi indulók, habár a Georgikon Kar tavaly óta már nem a Pannon Egyetem intézményéhez tartozik, hanem a gödöllői Szent István Egyetemhez, de ez a váltás nem tudta felülírni a tradíciókat.

Ezt emelte ki többek közt dr. Gelencsér András, rektor is a megnyitón, aki külön kiemelte dr. Gaál Zoltán szerepét, akinek tiszteletére 1 perces néma csenddel is adóztak a nyitóceremónián.

Ezt követően Navracsics Tibor, a Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke beszélt arról, hogy eljött az idő, hogy a Pannon Egyetem híre nemzetközi szinten is megerősödjön, ebben pedig az ilyen hagyományok, mint amilyen a Balaton Regatta is nagy szerepet játszanak.

A hamarosan ismét miniszteri feladatok elé néző Navracsics továbbá beszélt a térség és a felsőoktatási intézmény elválaszthatatlanságáról is, mint mondta, a Balaton egyeteme egyértelműen a Pannon.

A pénteki napon több versenyszámot is rendeztek, vízre szálltak a senior-futam résztvevői, az öregdiákok, a jelenlegi hallgatók, de rendeztek nyílt futamot is a Vízisport és Vitorlás Egyesület Balatonföldvár csapata, a Pannon Egyetem Senior Női csapata és a Veszprémi Egyetemi Sport Club junior csapata részvételével.

Az idei évben először pedig a karok csapatai is megmérkőztek egymással a dr. Gaál Zoltán emlékversenyen, itt a Mérnöki Kar, a Gazdaságtudományi Kar, a Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar, valamint a Műszaki Informatikai Kar hallgatói szálltak vízre.

A Balaton Regatta történelmi hagyományairól korábban mi is írtunk, amit az Ecoport magazin 2021/III. számában lehet elolvasni.

Fotók: Pesthy Márton / Pannon Egyetem

Hajas Bálint
további cikkek
Tanuló galériát adtak át a Humántudományi Karon Tanuló galériát adtak át a Humántudományi Karon Kedd délelőtt az N épület első emeletén hivatalosan is átadták a tanuló galériát, amely a HTK új kiállító- és közösségi tere. 2024. március 26. 22:37 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' Hatalmas az érdeklődés a Pannon Egyetem Humántudományi Kar szakjai iránt, olyannyira, hogy az ősztől induló pszichológia alapképzést több mint százan jelölték meg első helyen. Ennél is népszerűbb az óvodapedagógia alapképzés, s mindemellett nemrég a terület- és városfejlesztés mesterszakot is sikerült engedélyeztetni az Oktatási Hivatallal. Navracsics Judit, a HTK dékánja úgy fogalmazott: örül a váratlan sikernek, ami azért annyira mégsem váratlan, hiszen évekig dolgoztak azon, hogy a fiatalok ilyen széles spektrumú képzéskínálatból választhassanak. 2024. március 23. 21:21 Saját rekordját döntötte meg a Pannon Egyetem Pannon Egyetem Saját rekordját döntötte meg a Pannon Egyetem Annak ellenére, hogy a tavalyihoz képest országosan csaknem 5500-zal kevesebben nyújtották be jelentkezésüket valamely hazai felsőoktatási intézménybe, a Pannon Egyetemen idén is nőtt a jelentkezések száma. A legkeresettebb „pannonos” szak 2024-ben a Humántudományi Kar pszichológia képzése, ezt követik a Gazdaságtudományi Kar gazdálkodás és menedzsment, valamint a Műszaki Informatikai Kar programtervező informatikus nappali tagozatos alapképzései. 2024. március 19. 14:38 Szokatlan és izgalmas gyerekprogram indul a városban Kabóca Bábszínház Szokatlan és izgalmas gyerekprogram indul a városban A Kabóca Bábszínház fennállásának egyik fontos mérföldkövéhez érkezett decemberben, amikor új helyre költöztek a Deák Ferenc utcába, a vár lábához. Most már igazán otthonosan mozognak az új épületben, amit a közönségükkel együtt szeretnének felavatni márciusban.   2024. március 5. 21:18

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.