Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Füves cigit találtak fiataloknál Alsóörsön

2022. május 18. 11:39 // Forrás: police.hu

A járőrök vasárnap késő este Alsóörsön, a Füredi utcában intézkedtek egy személyautó vezetőjével valamint utasával szemben. A rendőri ellenőrzés során a 21 éves férfi sofőr és a 18 éves női utasa zavartan viselkedett, ezért az egyenruhások átvizsgálták a fiatalok ruházatát és az autót. Ekkor a jármű első ülései között található tárolódobozból dohányszerű anyagmaradvány került elő, amelyről a balatonalmádi fiatalember úgy nyilatkozott, hogy az marihuanával kevert dohány.

A járőrök ezután elfogták és előállították a két fiatalt, majd velük szemben – orvos jelenlétében – kábítószer gyorstesztet alkalmaztak, amely pozitív eredményt mutatott. A veszprémi nő és a balatonalmádi férfi ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon. A fiatalokat a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, ahol elismerték, hogy korábban egy szórakozóhelyen fogyasztottak marihuanás cigarettát. A 21 éves férfitól  lefoglalták a növényi törmeléket, hogy elvégezzék a szakértői vizsgálatot.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.