Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprém energiastratégiája

2010. április 23. 5:00
Projekt indító konferenciát rendeztek a városházán, a város tervezett energia felhasználási stratégiáját vitatták meg.

Veszprém Megye Jogú Város Önkormányzata Magyarországon egyedüliként kapcsolódott be a INTENSE nemzetközi projektbe. A projekt teljes címe: Észtországtól Horvátországig: innovatív önkormányzati energiatakarékossági intézkedések Közép-Kelet Európában. A lényege pedig az újrafelhasználható energiák felhasználásának szélesítése, eközben a teljes energiafogyasztás csökkentése. A cél egy olyan program megtervezése, amely 2020-ra átalakítja és gazdaságosabbá teszi a város energiafelhasználását.

 Debreczenyi János polgármester elmondta, ezen a téren is  szükség van a 12 kelet-közép európai tagállam felzárkóztatására. - A mai konferenciával megkezdett stratégia alkotás akkor éri el igazi eredményét, ha az a valóságban, ténylegesen megvalósul. Már most értünk el eredményeket, hiszen több épületre - köztük minden önkormányzati épületre, legutóbb a Dózsa iskolára - került napelem, és több helyütt használnak a városban geotermikus energiát is. El kell érnünk, hogy az emberek a szolgáltatók tisztes haszna mellett jussanak energiához, nem hagyhatjuk, hogy egyes cégek kizsákmányoljanak.

A polgármestert dr. Vargha Csaba, a Stratégiakutató Intézet Nonprofit Kft. igazatója követtek, aki a uniós és a magyar energiastratégiákat mutatta be. - Az Európai Unió és Magyarország nagyon hasonló helyzetben van e kérdésben, hiszen egyiknek sincs átfogó energia stratégiája. Az unió 20 százalékkal kívánja csökkenteni az energia fogyasztást, ám a statisztikák azt mutatják, 2050-re a mostani ötszörösére nő majd a felhasználás. A hangsúly valójában az erőforrás-hatékonyégon van, illetve, hogy mennyire tudjuk csökkenteni a kőolaj és földgáz importunkat. A Közép-dunántúli Régiónak van egy új gondolkodásmódon alapuló stratégiája - folytatta Vargha Csaba - a kistérségi ökotársulások révén önfenntartókká próbálnak válni. Veszprém szerencsés helyzetben van, hiszen egy nagyon komoly szakembergárda és tudás áll a rendelkezésére, itt helyben - mondta el végül.

A konferencián Farkas András, az Ökopolisz Klaszter elnöke a stratégiaalkotás lépéseiről és reális célkitűzéseiről beszélt, majd Győr-Varga János, az Intelliport Solution Kft. szakértője beszélt a szükséges kommunikációs feladatokról. Végül egy kerekasztal beszélgetés során a VKSZ Zrt. igazgatója, Göttlinger László mutatta be a cég portfólióját.

Az INTENSE program költségvetése körülbelül 960 millió forintnak felel meg, ebből Veszprém városa körülbelül 20 millió forint értékben alakíthatja ki a jövőbeli stratégiáját. Ebből valamivel kevesebb mint 15 millió forint uniós pénz, a többi a saját költségvetésből adódik hozzá, amit a pályátat teljesítéséig, 2011 szeptemberéig kell részletekben befizetni.

Tiger Szabolcs
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.