2022. június 29.
//
Péter, Pál névnap

Bravúr a javából: Élesék a kupa után a bajnokságban is legyőzték a Tatabányát!

A Fejér-B.Á.L. Veszprém – Széles Ákos és Vajda Huba vezényletével – 33-31-re legyőzte a Grundfos Tatabánya együttesét a férfi kézilabda élvonal vasárnap esti meccsén.

Három fordulóval a végelszámolás előtt a biztos bennmaradás tudatában lépett pályára a férfi kézilabda élvonalban a Fejér-B.Á.L. Veszprém, amely vasárnap este a dobogót ostromló Tatabányát fogadta a Március 15. utcai csarnokban.

A találkozó esélyesének az előző hat kiírásban egyaránt bronzérmet szerző vendégek számítottak. A mieink azonban az idény során már kétszer is megtréfálták Dragan Djukics együttesét: a bajnokság őszi meccsén 27-27-es döntetlent értek el a Földi Imre sportcsarnokban; a Magyar Kupa márciusi, hazai negyeddöntőjében pedig 38-32-re győzni tudtak.

Az erőviszonyoknak megfelelően a vendégek kezdtek jobban, akik kétszer is elléptek kettővel, a sérült Fazekas Gergőt nélkülöző „kis Veszprém” azonban mindkétszer egyenlített (8. perc: 4-4). Két válogatottja, Juhász és Ancsin révén ismét a „Bányász” húzott el, ekkor viszont az Éles-csapat lőtt zsinórban hármat – sorrendben Hári, Vajda és Széles is a hálóba lőtt –, így a mérkőzésen először vezetni tudott (11. perc: 7-6).

Djukics mester időkéréssel próbálta rendezni a sorokat, ami sikerült is neki, hiszen együttese Stojnic és Ancsin góljaival villámgyorsan visszavette a vezetést. A házigazda kitűnően tartotta magát, Podoba többször is bravúrral védett, Széles újabb bombájával a 18. percben is egált mutatott az eredményjelző (9-9).

Szélest aztán kiszórták két percre a játékvezetők, amit ki is használtak a Komárom-Esztergom megyeiek: Fekete üres kapus góljával a játékrész kétharmadánál már három volt közte. A visszatérő Szélesnek erre még volt válasza, Hornyák Bence és Stojnic aztán tovább növelte a különbséget (23. perc: 10-14).

A hajrára fordulva ismét fordult a kocka, s megint a vendéglátó akarata érvényesült. Podoba újabb védéseivel, illetve Vajda, Éles és Hári góljaival sikerült mínusz egyre zárkózni, Ancsin utolsó másodperces bombájával aztán még egyet közé tett a Grundfos (13-15).

Kristóf jól helyezett löketével indult a második felvonás, amire Sunajko felelt a túloldalon. A folytatásban is hasonló mederben folyt a játék: a tatabányaiak őrizték szűk előnyöket, a szívósan küzdő hazai gárda viszont nem hagyta leszakítani magát (40. perc: 18-19).

Támadásban megtorpant a Magyar Kupa-ezüstérmes, ezért a gárda tulajdonos-edzője, Éles József hét a hat elleni játékra váltott. Sajnos ez nem vezetett eredményre: a kiválóan beszálló Bartucz kapus előbb még elvétette az üres kaput, Sunajko viszont kisvártatva betalált. Időt is kért Éles, szavai pedig értő fülekre találtak, Tóth Péter és Vajda révén megint sikerült felzárkózni (44. perc: 20-20).

Továbbra sem igazán működött a Veszprém emberelőnyös játéka, zsinórban négyet vágtak fehér mezesek. Somogyi törte meg csapat hatperces gólcsendjét, amire gyorsan jött a válasz Juhásztól. Ám a Fejér-B.Á.L. egy pillanatra sem adta fel pontszerzési álmait, Széles duplája után Hári is betalált. 24-25-nél így immáron Djukics mester szaladhatott időt kérni.

Öttel a vége előtt pedig a remeklő Vajda jóvoltából utol is érte vendégeit az Éles-csapat (27-27). A hazaiak vérszemet kaptak, a rivális kissé megzavarodott. A parádés lövőteljesítményt felvonultató Széles eszén továbbra sem tudott túljárni Bartucz, sőt, az utolsó három percre fordulva Tóth Péter révén már nálunk volt az előny (31-30). Ancsin egyenlített, a túloldalon pedig Hári zörgette meg a hálót. Djukics húsz másodperccel a vége előtt időt kért, Ancsin a kapu fölé durrantott – egyenlítés helyett Tóth Péter megduplázta a különbséget (33-31).

A bakonyi alakulat hatalmas bravúrral legyőzte jóval esélyesebb riválisát.

Férfi kézilabda NB I, 24. forduló:
Fejér-B.Á.L. Veszprém–Grundfos Tatabánya KC 33-31 (13-15)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Asztalos, Szalay
Veszprém: Podoba – Szmetán P. 2, Széles 9, Bugyáki, Vajda 8, Kristóf 1, Hári 4
Csere: Borbély (kapus), Éles B. 3 (1), Tóth J. 1, Somogyi 2, Tóth M., Seregi, Tóth P. 3
Vezetőedző: Éles József
Tatabánya: Wyszomirski – Hornyák B. 4, Ancsin 8, Juhász 4 (1), Stojnic 3, Zdolik 2, Sunajko 4 (1)
Csere: Bartucz (kapus), Urban 2, Usal 1, Bodor, Fekete 2, Győri 1
Vezetőedző: Dragan Djukics
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 2/2

Edzői értékelések

Éles József: – A meccsben benne volt a kézilabda minden szépsége. Attól féltem, hogy a fiúk elégedettek lesznek a bennmaradás kiharcolása miatt, de nem így lett, a csapat hatalmasat küzdött. Azt is el kell azonban ismerni, hogy Fortuna fogta a kezünket a mai napon. Fazekas Geriért is küzdöttünk ma.

Dragan Djukics: – Idén harmadszor találkoztuk a Fejér-B.Á.L. Veszprémmel, az eredménysor láttán el kell gondolkodnunk a dolgainkon. Hiába volt remek kapusteljesítményünk, a második félidőben húsz gólt kaptunk, rengeteg tiszta helyzetet hagytunk ki, leginkább ezek miatt ment el számunkra a meccs.

Képek
Zatkalik Dávid
Baumann Béla
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2021/2022
M GY D V LG KG GK P
1. T. Veszprém 26 24 2 0 931 687 244 50
2. Szeged 26 23 1 2 913 654 259 47
3. Balatonfüred 26 17 2 7 806 733 73 36
4. FTC 26 17 0 9 826 776 50 34
5. Tatabánya 26 15 2 9 774 750 24 32
6. Gyöngyös 26 14 1 11 751 759 -8 29
7. Komló 26 11 3 12 753 771 -18 25
8. Budakalász 26 10 4 12 696 754 -58 24
9. Csurgó 26 11 1 14 659 723 -64 23
10. FB. Veszprém 26 7 2 17 726 789 -63 16
11. Dabas 26 6 3 17 683 762 -79 15
12. NEKA 26 7 1 18 694 777 -83 15
13. Eger 26 4 2 20 716 844 -128 10
14. Kecskemét 26 4 0 22 675 824 -149 8
Utolsó módosítás: 2022. május 29. 21:09
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2021/2022 26. 2022. május 29. 19:00 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok Fejér-B.Á.L. Veszprém FTC 28-32
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2021/2022 25. 2022. május 21. 19:00 Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok Csurgó Fejér-B.Á.L. Veszprém 30-28
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2021/2022 24. 2022. május 15. 19:00 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok Fejér-B.Á.L. Veszprém Tatabánya 33-31
előző események betöltése

További cikkek

Veszprémi győzelmével nemzetközi kupainduló az FTC
Veszprémi győzelmével nemzetközi kupainduló az FTC
Éles Benedek tizenegy gólt lőtt, a kulcsembereit nélkülöző Fejér-B.Á.L. Veszprém nagyot küzdött, de négy góllal alulmaradt a vendég FTC ellen a férfi kézilabda NB I utolsó fordulójának vasárnapi záró meccsén.
Nagyot hajrázott, de kikapott Csurgón a Fejér-B.Á.L. Veszprém
Nagyot hajrázott, de kikapott Csurgón a Fejér-B.Á.L. Veszprém
A két kulcsemberét is nélkülöző Éles-csapat nyolcgólos hátrányból felállva végül két találattal alulmaradt a Csurgó vendégeként a férfi kézilabda NB I szombati találkozóján.
Éles József csapata a harmadik NB I-es idényére készül
Éles József csapata a harmadik NB I-es idényére készül
Hat biztos távozó mellett egyelőre öt érkező kézilabdázóról számolt be lapunknak Éles József, a Fejér-B.Á.L. Veszprém klubtulajdonos-vezetőedzője, akinek együttese három fordulóval a bajnokság vége előtt ismét kiharcolta az NB I-es tagságot.
Kikapott, de bennmarad az NB I-ben az Éles-csapat
Kikapott, de bennmarad az NB I-ben az Éles-csapat
A Fejér-B.Á.L. Veszprém szombat este ötgólos előnyét leadva három találattal alulmaradt a NEKA vendégeként a férfi kézilabda NB I-ben. Mivel azonban a Kecskemét és az Eger is kikapott, az Éles-csapat jövőre is az élvonalban szerepelhet.
Az erősebb és a szerethetőbb küzdelme
Az erősebb és a szerethetőbb küzdelme
Simon Dani jegyzete egy sporttörténelmi pillanatról.