Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elkezdődött a felújítás

2010. április 21. 5:16
Elkezdődött a Dózsa György Általános Iskola több mint ötven éves főépületének a felújítása – jelentette be Debreczenyi János polgármester.

Szeptemberben felújított tantermek és helyiségek várják a Dózsa iskola diákjait. Közel fél milliárd forint költséggel hozzák rendbe a félévszázados, igen lelakott intézményt. A polgármester, egykori dózsás, kedden sajtótájékoztatón ismertette az iskola felújításának forgatókönyvét. Hangsúlyozta, az önkormányzat számára fontos, hogy sikeresen pályázzon, és az eredményes pályázatok során a közelmúltban már számos intézményt sikerült felújítani.

A munkálatok hat napja elkezdődtek. A beruházás értéke 425 millió forint, a támogatás összesen 245 millió, a munkálatok szeptemberre befejeződnek – közölte Veress József, az iskola igazgatója, aki elődeit méltatta a nagyarányú összefogásért, majd részletesen ismertette a megújulás fő pontjait.


Debreczenyi János polgármester és Veress József igazgató

- A külső-belső vakolás, festés, mázolás és hőszigetelés mellett a nyílászárókat is kicseréljük. Az iskolamúzeum, ami a város egyik kiemelt közművelődési értéke, és több mint hétezer relikviát őriz, szívügye az iskolának, így érintetlenül marad– magyarázta az igazgató.


Adlovits Péter

Adlovits Péter, az önkormányzat beruházási és műszaki ügyintézője elárulta, csillagvizsgáló is épül, amely a természettudományos tárgyak oktatásban lesz segítségre a nebulóknak.

Az igazgató, a munkálatok mielőbbi elkezdése érdekében, már június elejétől rendkívüli vakációt rendelt el.

Szausev Xénia
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. tegnap 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.