Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megjelent a Séd folyóirat következő száma

2022. április 14. 12:00
A kézzel fogható, tárgyiasult történelem játssza a főszerepet a folyóirat idei második lapszámában.

Minthogy az év első két hónapjában hagyományosan kevesebb rendezvénnyel örvendeztetnek meg minket a szervezők, ezúttal a kritikai lap szerzői is inkább a tárgyi emlékek bemutatásával töltötték meg az oldalakat. 

Elsőként Törő Balázsnak a tobakoscéh korsóját bemutató írásával találkozhatunk, melyben a műtárgy mellett a mesterséget is megismerhetjük. A korsót aztán az egyetlen fa törzséből kivájt, a Balatonon korábban általánosan elterjedt bödönhajó követi, a következő oldalon pedig már egy Dörgicse közelében fellelt díszes faajtót mutat be a szerző – még mindig Törő Balázs. 

A tárgyak ismertetését aztán további szerzőtársak folytatják, írásaikból megismerhetjük a Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményében őrzött kanásztülköt; a bakonyi németek karácsonyi népszokásához, a Christkindlspielhez használt díszes ruhát és kellékeket; Perczel Mór honvéd tábornok relikviáit; Szegedy Róza hímzett levéltárcáját; egy vaskori kerámiaurnát és egy római kori ezüst hajtűt. 

Természetesen nem hiányozhatnak az elmúlt hetek kiállításait, koncertjeit, előadásait veséző írások sem – így például a Holtszezon irodalmi programsorozat eseményeiről is olvashatunk.

A Séd kritikai lap idei második száma a megszokott helyeken – a város kulturális intézményeiben, a Városházán és az egyetemen – szerezhető be.

vehir.hu
további cikkek
Őszies idő, változatos zenei kínálat és egy zenélő bringóhintó – így indult az idei Utcazene Fesztivál utcazene Őszies idő, változatos zenei kínálat és egy zenélő bringóhintó – így indult az idei Utcazene Fesztivál Az Utcazene Fesztivál 2000 óta színesíti meg a veszprémiek nyarát folyamatosan fejlődő és változatos programjaival. Ez csütörtökön sem alakult másként, a hétköznap ellenére is megtelt a város emberekkel és a világ különböző pontjairól jött előadókkal. ma 15:43 Dübörgő hangok, tomboló fények és formák Művészetek Háza Dübörgő hangok, tomboló fények és formák Valami megmagyarázhatatlan elemi erő tör elő, ami képes a hangokon keresztül mozgásra bírni a különböző fényeket és az abból kirajzolódó formákat, ráadásul nem is akárhogyan – tombolva, dübörögve. Valami ehhez hasonló érzés tölthette el azokat, akik ott voltak szombaton kora este a Fixirben, a várban Kitzinger Gábor, Noisebox című audiovizuális installációjának megnyitóján. 2025. július 14. 16:45 Magyar–olasz művészi párbeszéd kortárs grafikában Művészetek Háza Magyar–olasz művészi párbeszéd kortárs grafikában Huszonhét olasz és huszonhét magyar grafikai művész „face to face” jelent meg az alkotásaikkal a Művészetek Háza Dubniczay-palotában lévő kiállítóterében. Mindez annak a nemzetközi kezdeményezésnek köszönhető, ami már tizenegy éve ácsolja a hidat az olasz és más országok, idén Magyarország képzőművészete között. 2025. július 12. 23:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.