Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az állatkertért futottak

2010. április 17. 15:10
Idén is több százan vettek részt a Fuss az Állatkertért programon, többen kerekesszékkel vágtak neki a távnak.

Tizennyolcadik alkalommal rendezte meg a Kittenberger Állat és Növénypark a Fuss az Álletkertét programot,  mely során a körülbelül négyszáz érdeklődő a Barátságparkból futott le az állatkert bejáratához. A kedvezményes jegyekkel egyfelelől támogatták az állatparkot, másfelől az akcióval felhívták a figyelmet arra, hogy bizony megindult a turistaszezon.

Az érdeklődők fél tíztől kezdtek gyülekezni a startvonal körül és egy kis aerobik edzéssel melegíthették be izmaikat.

Tíz órakor felsorakoztak a Jutasi út egyik zebrája előtt, amely a rajtvonalat jelképezte, majd néhány pillanattal később elrajtoltak.

Az állatkert bejáratánál pedig friss gyümölccsel és színes kultúrális programokkal várták a befutókat. A megjelenteket köszöntötte Török László igazgató és Porga Gyula alpolgármester, utóbbi elmondta, a város által szervezett programok közül végre ez az, amely sikeresen elűzte a telet és meghozta nekünk a tavaszt. A színpadon ezután a Veszprémi Néptánc Egyesület következett, de fellépett többek között a Freedance tánccsoport, a Dózsa Iskola diákjai és Veronika is.

Galéria
Az állatkertért futottak
Tiger Szabolcs
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. tegnap 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.