Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
0°C
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
0°C

Az együttműködés a sikeres válságkezelés kulcsa

2022. március 5. 13:00 // Forrás: VOSZ
A világjárvány és a Magyarország közelében folyó háború árnyékában az együttműködés fontosságát emelték ki a 22. alkalommal megrendezett Vállalkozók Napja rendezvény felszólalói, A rendezvényen hetvenöt vállalkozó vehetett át díjat kiemelkedő munkája elismeréseképpen, köztük Veszprém megyeiek is.

Rendhagyó időben és rendhagyó módon kerül megrendezésre a XXII. Vállalkozók Napja rendezvénye, amely alkalmat ad arra, hogy köszöntsék a magyarországi vállalkozókat és kitüntessék a legkiválóbbakat a kiválók között – emelte ki a Müpában megrendezett eseményen Eppel János, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke. A szakember emlékeztette a résztvevőket, köztük a díszvendégként jelenlevő Demján Sándornét, hogy a szokásos december elejei időpontban a járványhelyzet nem tette lehetővé a rendezvény megtartását, de most is egy világjárvány és a szomszédunkban dúló háború árnyékában gyűltek össze. 

Az októberben lezajlott tisztújítás után az elnök az elmúlt öt évet értékelve úgy fogalmazott: rendkívüli időszakon van túl a szervezet. 2016-2017 az intenzív szakmai munkáról szólt, amelynek során a kormánnyal, az MKIK-val, az MGYOSZ-szal és a szakszervezetekkel együttműködve tudtak elérni olyan eredményeket, amelyekre büszkék lehetnek, annál is inkább, mivel szakértői munkájuk, a képviselt vállalkozók kérései, javaslatai is bekerültek ezekbe. A 2018-as események között Eppel János a VOSZ-t húsz éven át formáló Demján Sándor haláláról emlékezett meg, kiemelve: az üzletember küldetését, az általa képviselt értékeket ma is meghatározónak tartják.

Az újabb csapást a 2020-as év hozta el – folytatta, utalva a világjárványra, amely – mint fogalmazott – olyan kihívásokat állított az egész világ elé, amelyekre nem volt kész recept és megoldás, de komoly összefogással, együttműködéssel, intenzív párbeszéddel sikerült nem csak a munkahelyek megőrzése, de még több álláshely megteremtése. A válságkezelés lépéseiért köszönetet mondott a kormánynak is, amely többek között adócsökkentéssel, hitelgaranciával, hitelmoratóriummal gyorsan és hatékony módon segítette a nehéz helyzetben a vállalkozásokat. A lépések között kiemelte a Széchenyi Kártya Programot, amely a válság idején soha nem látott segítséget nyújtott sok tízezer vállalkozás számára. Hozzátette: az idén 20 éves program keretében több mint 500 ezer hiteligénylés történt már, a kibocsátott hitelek mennyisége pedig meghaladta a 4000 milliárd forintot. A Széchenyi Kártya Programhoz hasonló teljesítménynek nevezte a Prima Díj továbbvitelét, amelyben szintén komoly szerepet játszanak a megyei szervezetek. 

A jövőről szólva Eppel János hangsúlyozta: jelenleg a stratégia kialakítása folyik, a május végére véglegesítendő program kulcselemei az érdekvédelem erősítése, a vállalkozók bevonásának segítése, illetve a vállalkozásfejlesztési tevékenység kiterjesztése. „Ehhez rendelkezünk forrásokkal, tudással, amit érdemes felhasználni, ennek kereteit szeretnénk kialakítani a megyei szervezetekre alapozva” – mondta el az elnök.

Varga Mihály felszólalásában szintén az elmúlt két évet meghatározó világjárványra és a most zajló háborúra reflektált. A pénzügyminiszter Albert Camus A pestis című regényéből idézve azt emelte ki: a pestis és a háború mindig felkészületlenül éri az embert, ám – tette hozzá – két éve még senkinek nem fordult meg a fejében, hogy ezt az igazságot egy háborúval kapcsolatban is meg kell élnünk. Folytatva a francia író gondolatát arra hívta fel a figyelmet, az emberek ilyenkor is igyekeznek tovább dolgozni, üzleteket kötni abban a hitben, hogy a háború nem tarthat sokáig. Hozzátette: a kormány az első pillanattól hangsúlyozza, hogy a háború a legrosszabb opció, Magyarországnak az az érdeke, hogy a térségben béke legyen, ezért ellenzik és nem kívánnak benne semmilyen módon részt venni. Most mindennél fontosabb a higgadtság – mondta a háborúval együtt a világgazdaságban megjelenő piaci turbulenciákkal kapcsolatban.

Visszatekintve az elmúlt évek válsághelyzetére a tárcavezető arról beszélt: örül annak, hogy a vállalkozások többsége rugalmasan tudott alkalmazkodni a válságtól terhelt körülményekhez, és ezt az időszakot nem csak túlélésre, de versenyképességük növelésére tudták felhasználni. Azt, hogy a magyar gazdaság az EU-ban kiemelkedő módon 7,1 százalékos tavalyi növekedésnek köszönhetően már 2019-es szintje felett áll, annak tudta be, hogy a 2010-es kormányváltást követő gazdaságpolitikai fordulat megalapozott egy olyan teljesítményt, amelynek köszönhetően a 2008 utáni, alapvetően megszorításra alapuló válságkezelés helyett saját erőforrásait mobilizálva volt képes a kilábalásra az ország. A jövővel kapcsolatban óvatos optimizmusának adott hangot, 5 százalék körüli növekedést prognosztizálva. Hozzátette azonban: a háború nagyban befolyásolja a kilátásokat, de a kormány azon dolgozik, hogy annak következményeitől minél hatékonyabban tudják megvédeni a gazdaság szereplőit. Ehhez fontosnak tartotta a vállalkozókkal való együttműködést: „együtt meg tudjuk sokszorozni az erőnket, együtt sokkal eredményesebbek tudunk lenni” – fogalmazott. 

Az eseményeken a hagyományoknak megfelelően díjazták a kiemelkedő teljesítményeket elérő vállalkozókat. A Magyar Gazdaságért Díjat nyolcan vehették át Varga Mihálytól és Eppel Jánostól, Az Év Vállalkozója Díjat 66 vállalkozó és Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díjat 1 fő kapott, köztük két határon túli vállalkozó.

A Veszprém megyei Országos Díjazottak:

  • Haribo Hungária Kft. - Perjés Ákos, Axel Pietruschinski, Marek Kisielewski
  • Italguru Kft. - Fehér Péter
vehir.hu
további cikkek
A lakosság háromnegyede minden betétdíjas palackot visszavált majd egy kutatás szerint A lakosság háromnegyede minden betétdíjas palackot visszavált majd egy kutatás szerint A magyarok összességében kedvezően fogadják az új palackvisszaváltási rendszer bevezetését, a lakosság háromnegyede igyekezni fog, hogy minden betétdíjas palackot visszaváltson - derül ki a Reacty Digital kutatásából.  tegnap 11:37 Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni Alakulásuk után rögvest egy mindenkit bezáró világjárvánnyal kellett szembenézniük, ez mégsem rengette meg az elképzeléseiket: a Cholnoky Kerekasztal várt, kitartott, újra aktivizálódott és ma már negyedik születésnapját ünnepelhette. 2023. november 28. 15:43 Veszprémi védőháló Böjte Csaba gyermekotthona felett Veszprémi védőháló Böjte Csaba gyermekotthona felett Amikor a világjárvány nem gátolta a szabad mozgást, Veszprémből minden év decemberében elindult egy furgon egyenesen az erdélyi Kovásznába, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által alapított Boldog Apor Vilmos Ház gyermekotthonba megrakodva adományokkal. Romániában jelenleg viharos időszakukat élik Csaba testvér karitatív szervezetei, a veszprémi segítség viszont idén sem marad el. Sőt, a helyi vállalkozók és magánemberek adományait idén már ismét személyesen viszik ki Erdélybe. tegnap 11:41 Párszázas ajánlat a V-Busztól: jönnek a 350 forintos diákbérletek V-Busz Párszázas ajánlat a V-Busztól: jönnek a 350 forintos diákbérletek 2024. február 1-től egy vonaljegy áráért utazhatnak a veszprémi helyi járatokon a diákok, jelentette be Porga Gyula polgármester. A V-Busz életében azonban nem ez lesz az egyetlen újítás a jövő évben, hamarosan új elektromos járművekkel is bővülhet a buszflotta. 2023. november 28. 11:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.