Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Adócsökkentés és átfogó támadás a bürokrácia ellen

2010. április 13. 2:23 // Forrás: Gazdasági Rádió
A régió legversenyképesebb országának megteremtése - röviden így foglalta össze Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az új kormány fő célját.

Az ehhez vezető út első állomása az adócsökkentés és a bürokrácia megnyirbálása, mondta. Ugyanakkor Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a gazdasági növekedés beindítása közben a szociális biztonság megteremtését is kiemelt feladatának tekintené az új kormány.

- A legfontosabb lépés az adócsökkentés lesz, ezt évek óta képviseljük, és mindent megteszek azért, hogy ezt valóra tudjuk váltani – hangsúlyozta a Fidesz elnöke. A miniszterelnök-jelölt hozzátette: emellett átfogó támadást indítanak a bürokrácia ellen. Ez azt jelenti Orbán Viktor szerint, hogy megszüntetik a bürokratikus szabályokat, a fölösleges intézményeket és az ország versenyképességét „sárba rántó” eljárásokat. További fontos tényezőként említette a gazdaság tisztulását, a korrupció visszaszorítását a Fidesz elnöke.

Az állam szerepének újragondolására is szükség van Orbán Viktor szerint. Az állam hatékonyabb működéséhez a kisebb parlament megteremtésén, az önkormányzati rendszer reformján át vezet az út, ezekhez az intézkedésekhez viszont minél nagyobb arányú felhatalmazást kért a választópolgároktól Orbán Viktor.

- Az előző kormány munkamódszerként nyúlt a megszorító intézkedésekhez, amelyek azonban nem vezettek eredményre - válaszolta újságírói kérdésre a miniszterelnök-jelölt. Az eredménytelenséget bizonyítja az életszínvonal csökkenése mellett a gazdasági teljesítmény radikális visszaesése is. Ezért a Fidesz-kormány a gazdasági növekedés beindítását állítja politikájának középpontjába.

Orbán Viktor szerint biztosan nem tartható a 2010-re előrejelzett 3,8 százalékos éves, GDP-arányos költségvetési hiánycél. Ennek okát Orbán abban látja, hogy az első félév végére teljesül az egész évre tervezett kiadási többlet. Ezért haladéktalanul tárgyalásokat kezd Magyarország hitelezőivel, a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval.

vehir.hu
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.