Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ennek köszönhető a botrány

2010. április 12. 0:36 // Forrás: hvg
Az OVB délutáni állásfoglalása értelmében a sorban álló jogosultaknak is biztosítani kell, hogy élhessenek a szavazati jogukkal.

Országszerte több szavazókörben várakoztnak még vasárnap este, hogy leadhassák voksaikat az országgyűlési választások első fordulójában, holott a szavazóköröknek 19 órakor be kellett volna zárniuk. A várakozás összefügghet azzal, hogy 2007-ben megváltozott az igazolással szavazás szabályozása.

Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke negyed nyolckor azt mondta, néhány szavazókörben - ahol az igazolással szavazók adhatják le voksukat - az igazolással szavazók nagy száma miatt elhúzódik a szavazás. Az OVB délutáni állásfoglalása értelmében a sorban álló jogosultaknak is biztosítani kell, hogy élhessenek a szavazati jogukkal.

Négy évvel ezelőtt az országgyűlési képviselők választásán a választópolgár - amennyiben lakóhelyétől távol, de más Magyarországi településen kívánt szavazni - olyan igazolást kapott, amellyel a kiválasztott település bármely szavazókörében voksolhatott. Amikor megjelent a szavazókörben, a szavazatszámláló bizottság ellenőrizte, hogy a településre szóló igazolást állítottak-e ki a választópolgár számára, és amennyiben igen, a választót felvették a névjegyzékbe.

2007-ben módosították a választási eljárási törvényt, és rögzítették, hogy minden településen ki kell jelölni egy szavazókört, ahol az igazolással szavazók leadhatják voksukat. Vagyis, míg korábban valamennyi szavazókör az igazolással szavazók rendelkezésére állt, addig a törvénymódosítás óta csak településenként egy.

A négy évvel ezelőttihez képest nyolcezerrel többen, mintegy 66 ezren kérték idén, hogy lakhelyüktől távol, Magyarország területén szavazhassanak a parlamenti választás első fordulójában. Idén az első fordulóra 66 082 ember kért, míg 2006-ban 57 999-en kértek igazolást. Péntek reggel még csak 61 756-an jelezték igényüket erre. Az igazolást péntek délután 16 óráig lehetett kérni.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.