Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ők már szavaztak

2010. április 11. 12:00
Veszprémben szavazott a délelőtti órákban, Navracsics Tibor, Mesterházy Attila és Debreczenyi János polgármester is.

 


Dr. Navracsics Tibor

Navracsics Tibor, leánya és szülei társaságában, 10 óra körül érkezett a Bárczi iskolába. Elmondta, itthon érzi magát, Veszprémet tekinti otthonának, így természetes volt, hogy a szülővárosában voksol. Nyilatkozatában, a szavazás részvételének fontosságát hangsúlyozta, azt, hogy ha valaki nem megy el szavazni, és nem úgy alakul az eredmény, ahogy az ő szerette volna, csak önmagát hibáztathatja. Pál Bélát erős ellenfélnek tartja, mondta, nehéz küzdelemre számít, mégis bízik a győzelemben. A választási eredményeket Veszprémben várja a képviselő.


Debreczenyi János

Debreczenyi János polgármester a feleségével érkezett és szavazott a Városi Művelődési Központban.


Mesterházy Attila és családja

Mesterházy Attila az MSZP miniszterelnök-jelöltje népes családjával, feleségével és gyermekeivel valamint szüleivel érkezett az Egyetem utcai kollégiumba szavazni. A sajtónak a helyszínen úgy nyilatkozott, hogy alapvetően optimista, így a részvételi adatokat és pártja esélyeit latolgatva is jobb eredményre számít, mint - ahogy fogalmazott - sok pesszimista elemző várja. Vidéki embernek tartja magát, ezért döntött úgy, hogy a városban szavaz - válaszolta újságírói kérdésre.

Szausev Xénia
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.