Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Meghalt a lengyel államfő

2010. április 10. 12:01 // Forrás: MTI
Lezuhant a Lech Kaczynski lengyel államfőt szállító repülőgép szombaton Oroszországban, túlélők nincsenek - közölte az orosz hatóság.

Az elnökkel tartott felesége, Maria, valamint a szovjetek által 1940-ben kivégzett lengyelek több hozzátartozója is. A gépen utazott a lengyel Központi Bank kormányzója, Slawomir Skrzypek, Andrzej Kremer külügyminiszter-helyettes, számos más állami és kormányzati tisztviselő. Mindnyájan a Szmolenszk melletti katinyi (Katyn) erdőbe tartottak, ahol kegyeleti hely működik a kivégzett lengyelek emlékére. Lengyel elnök halála esetén a parlament alsóházának elnöke, ez esetben Bronislaw Komorowski veszi át az államfői teendők ellátását - közölte Jerzy Smolinski, Komorowski munkatársa.

A Vesztyi 24 orosz hírtelevízió a baleset helyszínéről adott élő közvetítésében látható volt, hogy a gép egészen kicsi darabokra tört szét és több darab kigyulladt. Dmitrij Medvegyev orosz államfő utasítására kormánybizottság alakult a baleset körülményeinek kivizsgálására, a bizottság élén Vlagyimir Putyin kormányfő áll. A helyszínre indult Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetek minisztere és Igor Levityin közlekedési miniszter.

A Varsóból Szmolenszkbe tartó Tu-154-es fedélzetén a hírek szerint 132 ember tartózkodott. A gép a szmolenszki repülőtér közelében, leszállás közben zuhant le. Szergej Anufrijev szmolenszki kormányzó szerint a gép nem egészen egy kilométerrel a kifutópálya előtt beleakadt a fák koronájába, ezért zuhant le, és darabokra tört.

A Rosszija 24 tévéadó közlése szerint a szmolenszki Szevernij repülőteret kora reggel köd miatt lezárták, és a lengyel elnök gépét vezető pilótának javasolták, hogy Minszkben, vagy Moszkvában szálljon le. Ő azonban úgy döntött, hogy Szmolenszkben teszi le a gépet. A negyedik leszállási kísérlet során következett be a katasztrófa.

A héten Vlagyimir Putyin orosz és Donald Tusk lengyel kormányfő részvételével tartottak Katinyban megemlékezést, amelyre azonban az oroszellenes érzelmeiről ismert Kacvzynskit nem hívták meg. A lengyel elnök maga kérte, hogy a helyszínen emlékezhessen az áldozatokra, s az orosz fél ehhez hozzájárult.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.