Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fát ültetett a Vehir is

2010. április 10. 11:20
Hárssal és berkenyével népesült be a kerékpárút a Csalán Egyesület faültetési-és örökbefogadási akciója során szombaton.

Több napos előkészület után szombat délelőtt a Csalán Egyesület faültetési-és örökbefogadási akciójában 150 fát ültettek az „örökbefogadók” szombat délelőtt a Veszprémet Szentkirályszabadjával összekötő bicikliút mellé. A Vehir csapata sem maradt ki a délelőtti kertészkedésből, ástunk, kötöttünk, fát ültettünk.

Nagy érdeklődés kísérte a népszerű környezetvédelmi akciót. Egyesületek, iskolai osztályok, családok és baráti társaságok ültették serényen több mint egy kilométer hosszan a kerékpárút mellett a facsemetéket, mindegyiken szalag jelzi ki az örökbefogadó.

- Őszintén örülünk az örökbefogadók és az ültetés szervezésében részt vevő partnerek nyitottságának. A mai akcióval együtt immár a háromszáznál is több fát ültettünk, ily módon téve szebbé és egészségesebbé a bringázókat és a pálya mellett kocogókat– mondta Ring Júlia, az egyesület kommunikációs munkatársa.

Galéria
Fát ültetett a Vehir is
Szausev Xénia
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.