Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ki lesz az igazán győztes?

2010. április 8. 8:08 // Forrás: MTI / median
Kétharmadosnál is nagyobb Fidesz–KDNP-frakció, fej fej melletti MSZP és Jobbik, továbbá az LMP alkotja majd az új parlamentet.

Mindezt a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet tette közzé a  a HVG megbízásából készített a vasárnapi országgyűlési választásokra vonatkozó előrejelzését honlapján szerdán este. A hvg.hu-n is olvasható, az előrejelzés igényével készült 1200 fős országos Medián-felmérés szerint ez tűnik a legvalószínűbb eredménynek. A felmérést 2010. március 26-a és 30-a között készítette a Medián, az ország több mint 100 településén véletlenszerűen kiválasztott 1200 felnőtt állampolgár személyes megkérdezésével.

Az eredmények szerint nagyjából két héttel a választás első fordulója előtt a választók 56 százaléka mondta azt, hogy április 11-én biztosan elmegy szavazni. Ez valamivel magasabb a március elején mért 53 százaléknál, viszont alacsonyabb a 2006-os választás előtt mért 59 százaléknál. A felmérés szerint ezek alapján feltételezhető, hogy az idei részvételi arány elmarad a négy évvel korábbi 67,8 százaléktól és a 2002-es 70,5 százalékról.

Az összes választókorú csaknem fele, 47 százaléka voksolna a Fidesz–KDNP közös listára, így a jobboldali ellenzék népszerűsége a tavalyi EP-választás idején mért szintre emelkedett. Akkor ez – meglehetősen alacsony, 36 százalékos részvétel mellett – 56 százalékos listás szavazatarányhoz volt elég.

A Medián szerint úgy tűnik, a Fidesz már egy 50 százalék körüli listás eredménnyel megszerezheti az alkotmányos keretek átrajzolásához is elegendő 258 mandátumot. Márpedig a Fidesz–KDNP ennél sokkal jobban áll: a Medián becslése szerint 58 százalékos országos támogatottsággal besöpörné az összes egyéni mandátumot (137-et már az első fordulóban), és 99 mandátumot kapna listáról (ebből 96-ot a területi listákról, hármat az országos kompenzációs listáról). A Fidesz kétharmada akkor válna kérdésessé, ha az MSZP és a Jobbik együtt legalább 40 százalékot érne el, és legalább még egy párt bejutna az Országgyűlésbe.

Az intézet szerint erre az LMP-nek nagyobb esélye van, mint az MDF-nek. A Bokros Lajos által fémjelzett pártnak a bejutáshoz körülbelül 5,5 százalékot kell elérnie azokban a megyékben, ahol rajta van a szavazólapon – hiszen három megyében eleve nem lehet rá szavazni –, ám a támogatottsága jócskán elmarad ettől. Az LMP 5 százalékon áll, mégpedig úgy, hogy az elmúlt három hétben csaknem megháromszorozta támogatóinak a számát.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.