Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A magyar név megint szép lesz

2010. április 8. 5:00
Mihalovics Árpád: A legfontosabb, hogy az emberi méltóság tiszteletét meg kell követelni minden helyen és minden időben.

- Igyekszem naprakész lenni a világ dolgaiban, épp ezért olvasom a legfontosabb magyar és külföldi hetilapokat. Teljesen biztos vagyok benne, hogy ebben az országban komoly változásokra van szükség, több területen – indulunk neki a beszélgetésnek dr. Mihalovics Árpád rektor helyettessel. – A legfontosabbnak az erkölcs visszaállítását tartom. Be kell látni, hogy ez az alapja minden progresszív és egészséges társadalomnak, és nagy birodalmak is akkor omlottak össze, amikor felbomlott az erkölcs. Ezért nálunk is vissza kell állítani, és üldözni kell a becstelenséget és a hazugságot. Utóbbit már egészen a kisgyerekkortól el kell kezdeni szankcionálni, majd az óvodában, iskolában és a munkahelyen is.

Az elmondottakból több minden is következik – folytatja Mihalovics Árpád - a most regnáló, magát baloldalinak tituláló kormány lényegében a nemzetközi nagytőke kiszolgálója. Amiről pedig tudni való, hogy sosem volt baloldali. Úgy vélem, a jövőben a nemzet érdekeit kell előtérbe helyezni. Nagy szükség van a korrupció mielőbbi csökkentésére és szankcionálására a közélet minden területén. Korrupció-mentes és korrupció ellenes kormányt várok a választások után, amely a döntés-előkészítésbe bevonja az adott szakterületek szakembereit. A döntések elfogadásakor ne egyéni vagy pártérdekek, hanem a nemzet, az ország vagy a régió érdekei kerüljenek előtérbe. Nemrégiben olvastam, hogy a közgazdászok be akarják vezetni a gazdaságba az Aquinói Szent Tamás írásain alapuló erénytant. Az erkölcshöz kapcsolódva még a nevelők és pedagógusok tekintélyének visszaállítását is nagyon fontosnak tartom. A nyolcadik és a tizenkettedik osztályban pedig kötelező erkölcstan órát látok szükségesnek. Ha nem jut el a tudatunkig, hogy erkölcsösen kell élnünk, az nemzet-katasztrófához fog vezetni.

- De helyre kellene állítani a romokban lévő egészségügyet, a köz- és felsőoktatást, a közlekedés- és közbiztonságot. Bárhogy is polírozzák egyesek, ezek a területek mind rosszul működnek. Huszonöt éves külföldi tapasztalataim alapján, illetve mint nemzetközi ügyekkel foglalkozó rektor-helyettes, úgy vélem, vissza kell szereznünk a nemzeti önbecsülésünket. A merjünk kicsik lenni szlogennel semmire sem megyünk a globalizálódó világban. Időszerű lenne előszedni és elgondolkodni a „magyar név megint szép lesz” mondaton.

- Nagyon fontosnak tartom, hogy vissza kell adni a munka becsületét. A munkaerő megszilárdítása a tőke megszilárdításánál is fontosabb. Egyetértek azokkal, akik úgy vélik, hogy a nemzetet megkárosítókat szigorúan meg kell büntetni és az okozott kárt meg kell téríteni.

- A felsőoktatásban a Bologna-rendszert újra kell gondolni. Vannak előnyei, de van több korrekcióra szoruló eleme is. A tanár- és bölcsészképzés kifejezetten rossz. Meg kellene szervezni az új elitet is. Sok tehetséges fiatalunk van, akikkel külön kellene foglalkozni. A nyelvtanulás rendkívül fontos, több idegen-nyelvű mesterképzésre lenne szükség – tér rá szakmai kérdésekre a francia-tanszék vezetője. – Ezt ki lehetne terjeszteni a Kárpát-medence magyar fiataljaira is. Ennek meg kell találni a finanszírozását is, a mostani fejkvóta rendszert, csak a tömegképzést szolgálja, külföldi példa alapján egy-egy programra adhatná az állam a támogatást. Annak megfelelő összeget, hogy adott szakterületen hány szakemberre van épp szükség. De a szocialista kormány az utóbbi négy évben egyáltalán nem foglalkozott az idegennyelv-oktatással. A tehetséges fiatalok nagy része ma kimenekül külföldre, ezt meg kell akadályozni. Megfelelő életkörülményeket kell nekik itthon teremteni, hogy egy-két év külföldi tapasztalatszerzés után, azokat itthon kamatoztassák.

- A legfontosabbat utoljára hagytam: az emberi méltóság tiszteletét meg kell követelni minden helyen és minden időben.

Tiger Szabolcs
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.