Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Fidesz mindent vihet

2010. április 8. 3:13 // Forrás: veszpremtv.hu
Voltak kudarcok is az elmúlt nyolc év során, de a kormány a jövő alapjait biztosította-jelentette ki Mandur László sajtótájékoztatóján.

Pál Béla szocialista országgyűlési képviselővel tartott sajtótájékoztatót Mandur László, az országgyűlés alelnöke, szerdán Veszprémben, ahol az MSZP-és képviselő elmondta, az elmúlt időszakban számtalan fórumon vett részt és igyekezett a párbeszédre helyezni a hangsúlyt, hiszen kíváncsi volt az emberek véleményére is.

Mandur Lászó szerint a választások tétje a demokratikus kormányzás és az ellenzék szerepének megváltozása lesz. A Fidesz kétharmados esélyeit latolgatva elmondta, aki ilyen helyzetbe és pozícióba kerül, "gyakorlatilag mindent visz és száz százalékos hatalma lehet".

- A kétharmad gyakorlatilag egy párti kormányzást jelent, amely gyenge ellenzéki szerepet eredményez  - mondta, majd emlékeztetett, az MSZP és az SZDSZ 1994 és '98 között hasonló szerepkörben volt, de sem akkor, sem máskor nem éltek vissza a hatalommal.

Szausev Xénia
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.