Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Félmilliárdos fejlesztés a kórházban

2010. április 6. 15:21
Uniós pályázat teszi lehetővé a megyei kórház sürgősségi ellátás korszerűsítését és szakmai színvonalának fejlesztését.

A 440 milliós pályázat eredményeként – melynek 10 százalékát állta az önkormányzat – az öt kistérség közel 200 ezer lakosa, továbbá a turisztikai szezonban az e területeken megforduló 250-400 ezer turista sürgősségi ellátása korszerű feltételek között és magas szakmai színvonalon valósulhat meg.

Az ország, a megye, a város és a lakosok érdekeit szolgálja ez a megújuló intézményrész  – mondta Dr. Székely Tamás egészségügyi miniszter kedden, a szerződés ünnepélyes aláírásakor, majd hosszasan méltatta a pályázati jelentkezések lényegét és fontosságát.

Rácz Jenő, a Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója a projekt előzményeit és lehetőségeit felvázolva ismertette a felújítás részleteit, majd Lasztovicza Jenővel, a megyei elnökkel együttesen köszönték meg a Horváth-házaspárnak, akik már korábban is adományoztak a kórháznak, hogy 10 millió forinttal járult hozzá a fejlesztések költségeinek fedezéséhez.

A kórházban öt vizsgáló, külön sürgősségi műtő és korszerű digitális képalkotó diagnosztika biztosítja majd az ellátás folyamatosságát. Az épített környezetben a fejlesztés eredményeként speciális, az azonnali életmentő beavatkozások elvégzésére is alkalmas, modern gépparkot telepítenek.

Végül átadtak egy új, az adományból vásárolt ultrahang készülékeket és egy a szülészeten alkalmazható SPECT képalkotó diagnosztikai készüléket.

Galéria
Félmilliárdos fejlesztés a kórházban
Szausev Xénia
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.