Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C

Emmi: több mint 40 százalékos a háziorvosok bérnövekedése

2021. december 30. 16:37 // Forrás: mti
Jelentősen emelkedik a háziorvosi és fogorvosi praxisokban elérhető orvosi bértámogatás összege 2022. január 1-jétől. Az emelkedés mértéke a praxisközösségek kategóriáiban 2020-hoz képest meghaladja a 40 százalékot, ezen felül a bért terhelő közterhek is csökkennek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták, a kormány 2010-től kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését, mindezt jól tükrözi, hogy a legnagyobb arányú bérnövekedés ebben az ágazatban történt.

Egy háziorvosi praxis átlagos havi bevétele 2010-ben 867 ezer forint volt, az idei évben - a háziorvosi, szakdolgozói bértámogatást követően - már 2,626 millió forint körül alakul havonta.

Hozzátették, hogy az egészségügyi béremelés kiterjedt a háziorvosokra is. A finanszírozási rendeletben szereplő orvosi bértámogatás teljes összege akkor illeti meg az érintett háziorvosi és fogorvosi szolgáltatókat, ha az orvost heti 40 órában foglalkoztatják, és a növekedés mértéke attól is függ, hogy az orvos szorosabb vagy lazább praxisközösséget vállal.

Közölték azt is, hogy január elsejétől emelkedik a háziorvosi és fogorvosi praxisokban dolgozó szakdolgozók bére is. A szakdolgozók bérfejlesztéséhez szükséges fedezettel emelkedik a praxisok finanszírozása.

Az Emmi kiemelte, az idei évhez képest a háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátásra több mint 75 százalékkal, fogászati ellátásra több mint 93 százalékkal magasabb összeget kíván a kormány fordítani jövőre.

Kitértek arra, hogy a Magyar falu programban az ötezernél kevesebb lakosú településeken 2019 és 2021 között 541 orvosi rendelő újult meg, több mint 12 milliárd forintból. Orvosi eszközök fejlesztésére 1708 nyertes pályázatot támogatott a program, négymilliárd forint értékben.

Így a Magyar falu programban összesen 16,1 milliárd forint értékben újultak meg a vidéki háziorvosi rendelők, hatmilliárd forintból pedig orvosi szolgálati lakások épültek.
    

A Kormány kiemelt célja, hogy az egészségügyi dolgozók megkapják a megérdemelt társadalmi és anyagi elismerést, és biztosítottak legyenek számukra a megfelelő munkakörülmények - írta közleményében az Emmi.

vehir.hu
további cikkek
Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Nagy sikerrel szervezte meg a VKSZ Zrt. húsvétváró rendezvényét a veszprémi vásárcsarnokban nagycsütörtök délelőtt. A forgalmas piactéren állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal és kóstolókkal is készültek a szervezők, amire már első alkalommal számos érdeklődő, elsősorban kisgyermekes családok látogattak ki. Képriportunkban megmutatjuk, milyen volt a hangulat. ma 10:40 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.