Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Húsvéti tojáskételyek

2010. április 3. 1:17
Már gyermekkoromban is izgatott a téma, hogy a nyuszi valóban tojásból kell ki, vagy csak hülyítenek.

Gyermekkori traumái közé tartozott a megfejthetetlen kérdés hogy miért pont a nyuszi ül a fűben a tojással. Gyanús volt már akkor, hogy tán a tojásokból mégsem nyúl kel ki, a nyúlmama tévedésből üldögél rajtuk és majd kiscsibék, vagy mik jönnek ki a tojásokból. Épeszűnek tűnt az elképzelés, hogy eleve színes főtt tojásokat melenget, de érettebb gyermekkoromban már sejtettem, hogy nem is ül rajtuk, csak hozza ő a tojást húsvétkor. De miért éppen a nyuszi? Ezzel az erővel hozhatná a tyúk, vagy a strucc és ez legalább logikus lenne. Felcseperedtem és már más kérdések foglalkoztattak, miközben belenyugodtam, hogy ez a nyuszi-ügy egyike a felnőttek nagy huncutságának, amit egy ideig elhiszünk, aztán csalódunk és felnőtt korunkban nagy örömmel magunk is félrevezetjük a gyermekeinket fogtündérrel, krampusszal, Jézuskával, babát hozó gólyával és tojást tojó nyuszival.

Persze nem csak gyermeteg lelkeket izgatja a tojás és a nyúl ősi kapcsolata. Angol – mondjuk így - tojáskutatók a germán hagyományok alvilági istennőjének legendájában vélik felfedezni a nyulat. A legenda szerint a nyúl eredetileg madár volt, de az istennő haragjában változtatta négylábú állattá. Solymosi Sándor néprajzkutató szerint viszont félreértésről van szó.

A régi időkben ugyanis egyes német vidéken szokás volt húsvétkor gyöngytyúkot ajándékozni, a tojásaival együtt. A gyöngytyúk német elnevezése Haselhuhn, röviden csak Hasel. A nyúl neve németül Hase, s így történhetett meg a félreértés, ugyanis a Hasel és a Hase igen hasonló csengésű szavak. A tojást tojó nyulat azután a múlt század végén postai képeslapokon kezdték népszerűsíteni és valószínű, hogy ezek útján jutott el hozzánk is, kiszorítva a hagyományos húsvéti állatot a bárányt.

Gombás Gabriella
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.