Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Evangélikus óvoda nyílik

2010. április 1. 4:48
A Veszprémi Evangélikus Egyházközség evangélikus óvoda indítását tervezi, amiről tárgyalásokat folytat a város önkormányzatával.

– Ahhoz, hogy konkrét lépéseket tegyünk szükség volt Veszprém Város Önkormányzatának segítségére. Gyülekezetünktől az 1960-as évektől kezdve minden épületet elvettek – mondta Isó Dorottya lelkésznő a szerdai sajtótájékoztatón. – Nagyon nehéz olyan épületet találni, amely használható, és egyben megfelel az óvoda igényeinek. Ebben segített az önkormányzat és sikerült megoldást találni, ez az egykori Alternatív Általános Iskola épülete. Amint az alkotmánybírósági lehetővé teszi, hogy az önkormányzat ezt az épületet számunkra átadja, közgyűlés meghozza róla a döntést. Január 1-jétől olyan törvény lépett életbe, ami szerint az egyházi intézmények kiegészítő támogatását az önkormányzatnak kell fizetni. A jogszabály az önkormányzatokat és az egyházat is hátrányosan érinti. Sajnos nem biztos, hogy idén szeptemberben sikerül az óvodát elindítani, de 2011 szeptemberében biztosan – folytatta.

– Két dolog miatt szeretnénk segíteni. Az egyik morális szempont. Hiszek abban, hogy szükség van a történelmi egyházakra az oktatásban is – hangsúlyozta Porga Gyula alpolgármester. – A másik ok, hogy egyre több gyermek születik Veszprémben. Tavaly négy új óvodás csoportot kellett indítani, ami jelentős költség jelent az önkormányzatnak. Úgy vélem, hogy 2011 szeptemberében az óvoda megnyithatja kapuit. Abban a pillanatban, amikor zöld utat kapunk, megkapja a támogatást az óvoda.

Az óvoda nevelési terveit Rádóczy Ágnes óvodavezető mutatta be.

– A Várpalotai Evangélikus Keresztyén Óvoda nevelési programját adoptálnánk, a program neve Forrás, ami isten szavát, igéjét jelenti. Ebben fontos szerepet kapnak a bibliaköri foglalkozások, és ezek köré építjük a többi tevékenységet. Az óvodák általános feladata a gyermekek egészséges életmódra való felkészítése, az érzelmi, az anyanyelvi, a lelki nevelés. Olyan gyerekeket szeretnénk nevelni, akik magabiztosak, és akik ismerik Istent. Vegyes életkorú csoportokat tervezünk, ezen belül minden kisgyerek megkapja az egyéni szükségleteinek megfelelő nevelést. A nevelésben a szülőnek van a legnagyobb szerepe, mi csak segítségükre lehetünk ebben – emelte ki.

Április 3-án a veszprémi evangélikus gyülekezet tavaszi játszóházat szervez, ahol közelebbről is megismerhetik az érdeklődők a nevelési programot. 

Ódor Eszter
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.