Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Érdemes lesz becsületesen élni

2010. április 1. 3:53
Az erős Magyarország nemzeti ügy, nem ideológiai kérdés - jelentett ki Navracsics Tibor szerda esti lakossági fórumán, Veszprémben.

Dr. Navracsics Tibor fideszes országgyűlési képviselő, a párt parlamenti frakcióvezetője, zsúfolásig megtelt teremben, önkormányzati képviselők részvételével tartott fórumot egykori iskolájában, a Báthoryban.

- Ki kell vezetni az országot a válságból, amely az országot feszültségekkel teli hellyé, az embereket pedig elkeseredetté és csalódottá tette - jelentette ki Navracsics, majd rámutatott, a válság már jóval korábban kezdődött, mélyebben érintette a gazdaságot és a vártnál tovább tart.

Az ellenzéki politikus szerint sok munka vár az új kormányzatra, sok mindent kell megtenni, annak érdekében, hogy - főleg a fiatalok - itt szeressenek élni, családot alapítani és dolgozni.

- Nyolc éve olyan kormányzati lépések születtek, melyek megállították a gazdaság növekedését és annak gyarapodását - fogalmazott, majd számokkal támasztotta alá állítását. - Ezek a lépések a politikai kettészakadáshoz vezettek, persze könnyű ilyenkor hibást keresni, legyen az ideológiai ellenfél vagy etnikai csoport. Arról nem is szólva, hogy a cigányságot kollektív bűnösként kiemelik vagy lefasisztáznak egy vitapartnert - tette hozzá, majd nyomatékosította, hogy a szociáldemokrata kormányzás ugrasztott össze a társadalmi csoportokat, ezzel biztosítva saját hatalmát. Felsorolta az Orbán-kormány idején született intézkedéseket, melyek a fiatalokat, a nyugdíjasokat, a családokat, a munkaadókat-és vállalókat is egyaránt támogatta.



Porga Gyula és Dr. Navracsics Tibor

Emlékeztetett, már 2006-ban élénk vitában álltak a kormánnyal, amely "mondvacsinált ügyekkel próbálta hisztérikus állapotban tartani az országot". Navracsics szerint ők már akkor hangoztatták, a megoldást nem megszorításokban kell keresni, hanem a kis-és középvállalkozásokat kell stabil helyzetbe hozni.

- Nem belvárosi rehabilitációkra kell költeni, elsősorban a gazdaságnak kell juttatni a pénzeket. Amikor az rendbe jön, akkor már lehet városunk újítására költeni - mondta Navracsics, aki szerint kiút a válságból akkor lesz, ha félretesszük a vitát, ha a becsületes emberek összefognak, és ha az elszámoltatás során azt érzik, érdemes becsületesen élni Magyarországon. Hangoztatta, az erős Magyarország nem ideológiai, hanem nemzeti ügy, amihez a nemzeti ügyek kormánya kell - vélekedett.



Dr. Navracsics Tibor

Több lakosság kérdés is érkezett oktatási, egészségügy, munkanélküliség és a fiatalok helyzetét érintő témakörökben.

- Veszprém, Dunántúl egyik kulturális fővárosa lehet, amihez az egyetem megerősítése és a közlekedés fejlesztésére van szükség - válaszolta Veszprém kiugrási lehetőségeit érintő lakossági kérdésre.

A politikus kifejtette, olyan helyzetet kell teremteni, hogy a kezdő orvosok kényszerből ne hagyják el az országot, legfeljebb tanulni menjenek el külföldre, de aztán térjenek haza, praktizáljanak itt, és alapítsanak itthon családot.

Volt, aki Pál Béla szocialista képviselő - aki Navracsics ellenfele a választási körzetben - , a Közép-Dunántúl Regionális Fejlesztés Tanács elnökeként a sajtóban sokszor hangozatott sikereit firtatta. "Sajátjaként állítja be az eredményeket" - vélekedett a lakó.

- Amennyiben a saját eredményeként büszkélkedik vele, akkor ez súlyos tévedés - fogalmazott.

Szausev Xénia
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.