Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Bicajozni jó, Szentgál és Herend között pedig már könnyebb is

2021. november 21. 16:05
A két települést összekötő több mint három kilométeres szakaszon új kerékpáros pihenőket és a nyomvonalat jelző táblákat is átadtak vasárnap.

Bringázni ezer meg egy okból jó. Átmozgat, feltölt, olykor sokkal egyszerűbb kerékpárral eljutni A pontból B-be, mint kocsival, ráadásul közben még friss levegőt is szív az ember és jobban rálát a tájra. A Szentgált Herenddel összekötő mintegy 3,6 km-es útvonalra pedig a fentiek különösen igazak: ahhoz kellőképpen hosszú, hogy sportolásnak is beilljen, ugyanakkor mégsem olyan nagy a távolság, amit ne tehetne meg például egy iskolába igyekvő gyerek.

A két települést összekötő útszakaszt rendszeresen használják is a kerékpárosok, fiatalok és családosok egyaránt, a Covid-helyzet néhány pozitív hatásaként egyre többen. Az útvonalon ugyanakkor eddig nem figyelmeztetett semmi arra, hogy kerékpárosok rendszeresen igénybe veszik, márpedig ez fontos lenne az arra közlekedő autósok szempontjából is. Egy TOP-os pályázatnak köszönhetően, az Európai unió és a Magyar Állam támogatásának köszönhetően viszont most sikerült kitáblázni az útszakaszt, illetve három új kerékpáros pihenőt kialakítani rajta.

Nemes SándorNemes Sándor

A nyomvonalat és a pihenőket vasárnap délután avatta fel a két település, ahol Nemes Sándor szentgáli alpolgármester elmondta, bíznak benne, hogy a táblák biztonságosabbá teszik a közlekedést, a három pihenő pedig hozzájárul a falu pozitív turisztikai megítéléséhez: az utóbbiakon kialakított biciklitárolók, ivókutak és padok elősegítik, hogy a turisták ne csak áthaladjanak a településen, hanem egy kicsit megpihenjenek itt, szomjukat oltsák, közben pedig az interaktív táblák révén tájékozódjanak a település nevezetességeiről, így például a helyi hírességekről, a tiszafásról, az ottani állat- és növényvilágról. Emellett a beruházás a herendieket és a szentgáliakat is közelebb hozhatja.

Jánszky Lajos László és Ovádi PéterJánszky Lajos László és Ovádi Péter

Jánszky Lajos László, Herend polgármesterétől megtudtuk, a fejlesztés összesen 60 millió forintba került, a jövőben pedig szeretnék, ha akár egy különálló kerékpárutat is ki tudnának alakítani. Ez egy jóval nagyobb beruházás lenne, Herend azonban eddig sem tétlenkedett, az elmúlt időszakban többek között a Bányatelep felé és a Rákóczi utca kiszélesítésével hoztak létre új kerékpáros szakaszokat a jobb összeköttetések érdekében.

Ennek fontosságára hívta fel a figyelmet Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője is, aki úgy fogalmazott, nem elég a településeket fejleszteni, az azokra való eljutást is elő kell segíteni, az útszakasz megújítása pedig éppen ezt szolgálja.

Elöl Pénzes ErzsébetElöl Pénzes Erzsébet

Az átadón részt vett a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség képviseletében Pénzes Erzsébet elnökségi tag is, aki mindenkit arra biztatott, kapják elő gyakrabban a bringákat. Egy ilyen szakaszon nyugodtan használhatják a gyerekek a bicikliket az iskolába járáshoz vagy a nyáron fagyizáshoz, ahelyett hogy a szülők fuvaroznák őket autóval a két település között. De a táblák a turisták segítségére is szolgálnak, akik a Veszprém-Herend bicikliút felől közelítve tudják így meghosszabbítani útvonalukat, s közben kifújni magukat a pihenőknél. Utóbbiakat egyébként nemcsak a települések turisztikai látnivalóit bemutató táblákkal szerelték fel (melyek Herend esetében a porcelán manufaktúráról, a Bakony élővilágáról adnak információkat), de kamerával is ellátták őket, így biztonságosan elhelyezhetők itt a kerékpárok, amíg valaki szétnéz a környéken.

Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Nagy sikerrel szervezte meg a VKSZ Zrt. húsvétváró rendezvényét a veszprémi vásárcsarnokban nagycsütörtök délelőtt. A forgalmas piactéren állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal és kóstolókkal is készültek a szervezők, amire már első alkalommal számos érdeklődő, elsősorban kisgyermekes családok látogattak ki. Képriportunkban megmutatjuk, milyen volt a hangulat. ma 10:40 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.