2022. január 19.
//
Sára névnap

Simán kikapott Dabason a Fejér-B.Á.L. Veszprém

Tombor Csaba legénysége meglepetésre hétgólos vereséget szenvedett a Dabas vendégeként az első osztályú férfi kézilabda-bajnokság szombati összecsapásán.

A férfi kézilabda NB I tabelláján igen előkelő helyet elfoglaló, hatodik Fejér-B.Á.L. Veszprém (négy győzelem, négy vereség) a tizenegyedik Dabashoz (egy győzelem, három döntetlen, négy vereség) látogatott szombat este.

A bakonyiak kezdték jobban a találkozót, hiszen Fazekas góljára Török még válaszolni tudott, Szmetán és Vajda révén aztán a mieink harcoltak ki kétgólos fórt. Fekete és Éles „pengeváltása” után némi zavar keletkezett a veszprémi támadógépezetben, amit a hazaiak zsinórban három góllal büntettek (10. perc: 5-4).

Szmetán nyolcperces gólcsendet tört meg, de csapata továbbra sem tudott kikászálódni a gödörből. A dabasiak újabb három találatot jegyeztek sorozatban – Tarabochia rendre megtalálta a rést a bakonyi falon –, miközben Pallag portája érintetlen maradt (8-5). Az idény végén távozó Tombor Csaba időkérése, Borbély hárítása és Szöllősi Szabolcs kétperces kisbüntetése után aztán kettőre zárkózott a „kis Veszprém” (21. perc: 9-7).

A Pest megyeiek a négygólos vezetést is támadhattak, de nem tudtak élni a lehetőséggel. Ehelyett, Kurucz jóvoltából kettőre csökkent a különbség. Sőt, a kiválóan beszálló Kristóf duplájával másfél perccel a pihenő előtt már 13-12 állt az eredményjelzőn. Az utolsó percben a korábbi válogatott Szöllősi is feliratkozott a gólszerzők közé, s bár igencsak döcögött a Fejér-B.Á.L. játéka, korántsem tűnt ledolgozhatatlannak a szünetre kialakult különbség.

Sima vereséget szenvedett a Fejér-B.Á.L. (archív fotó)Sima vereséget szenvedett a Fejér-B.Á.L. (archív fotó)

A második felvonást a házigazda kezdte 3-1-es rohammal, így hiába Borbély bravúrjai, először a mérkőzésen négyre nőtt a differencia (17-13). Nagyon kellett Vajda villanása, de nem sokáig örülhettünk, hiszen Hutvágner a második büntetőjét is értékesítette, ezúttal már Miklósnak. Öt is lehetett volna közte, de Hutvágner üres kapus próbálkozása a kapu fölé szállt. Hári viszont nem rontott a túloldalon (39. perc: 18-15).

Vajdát másodjára is kiállították, Fekete és Hutvágner jóvoltából ellépett öttel a Tomori-csapat. Miklós nem tudott hárítani, így rövid pihenő után vissza is tért Borbély. A veszprémiek meglehetősen tanácstalannak bizonyultak támadásban, a csereként beállt Holló bravúrt bravúrra halmozott, a meccs háromnegyedénél ismét időt kért Tombor mester (20-15).

Hutvágner a harmadik hetesét is bevágta, miközben Holló újabb ziccereket hárított. Fekete átlövése után végleg elszállni látszottak a veszprémi remények. Éles szakította meg csapata tizenhárom perces (!) góltalanságát, majd begyűjtött egy kétperces kiskiállítást. Ezt kihasználva nyolcra hizlalta fórját a vendéglátó (54. perc: 24-16). Éles vezényletével a végjátékban némileg kozmetikázni tudta az eredményt a Tombor-csapat, de ez már nem osztott-szorozott, a Dabas megszerezte első hazai győzelmét a bajnokságban (28-21).

Férfi kézilabda NB I, 9. forduló:
Dabas KV VSE–Fejér-B.Á.L. Veszprém 28-21 (14-12)
Dabas, 400 néző. Vezette: Paska, Vastag
Dabas: Pallag – Ács 1, Fekete 4, Török 3, Szöllősi Sz. 3, Tarabochia 5, Laurinyecz 2
Csere: Miklós (kapus), Koller 2, Hutvágner 5 (4), Garajszki, Katona 2, Horváth L., Burony 1, Kende
Vezetőedző: Tomori Győző
Veszprém: Borbély – Szmetán P. 2., Széles, Bugyáki, Vajda 3, Fazekas 1, Hári 3 (1)
Csere: Holló (kapus), Éles 5, Kristóf 4, Tóth J., Kurucz 2, Seregi, Tóth P. 1
Vezetőedző: Tombor Csaba
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 2/1

Zatkalik Dávid
Baumann Béla
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2021/2022
M GY D V LG KG GK P
1. Szeged 13 12 1 0 481 332 149 25
2. T. Veszprém 12 11 1 0 430 305 125 23
3. Balatonfüred 12 8 1 3 372 328 44 17
4. FTC 12 7 0 5 350 341 9 14
5. Tatabánya 12 5 2 5 323 340 -17 12
6. NEKA 12 6 0 6 338 363 -25 12
7. Budakalász 13 5 2 6 332 371 -39 12
8. Gyöngyös 12 5 1 6 325 332 -7 11
9. Komló 12 4 2 6 328 355 -27 10
10. Dabas 12 3 3 6 303 312 -9 9
11. F. B. Veszprém 12 4 1 7 335 354 -19 9
12. Csurgó 12 4 0 8 290 326 -36 8
13. Eger 12 2 0 10 326 399 -73 4
14. Kecskemét 12 2 0 10 303 378 -75 4
Utolsó módosítás: 2021. december 12. 17:35
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2021/2022 17. 2022. március 5. 18:00 Veszprém Aréna Telekom Veszprém Fejér-B.Á.L. Veszprém
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2021/2022 14. 2022. február 12. 18:00 Komló, Sportközpont Komló Fejér B.Á.L. Veszprém
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2021/2022 13. 2022. február 4. 18:00 Budapest, Elek Gyula Aréna FTC Fejér-B.Á.L. Veszprém
kézilabda Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2021/2022 3. 2021. december 15. 18:00 Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand Budai Farkasok Fejér-B.Á.L. Veszprém 27-30
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2021/2022 12. 2021. december 11. 18:00 Veszprém Aréna Fejér-B.Á.L. Veszprém Csurgói KK 25-31
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2021/2022 11. 2021. december 4. 18:00 Tatabánya, Földi Imre Sportcsarnok Tatabánya Fejér-B.Á.L. Veszprém 27-27
előző események betöltése

További cikkek

Borbély Ádám az idény végén távozik Veszprémből
Borbély Ádám az idény végén távozik Veszprémből
A Fejér-B.Á.L. Veszprém magyar válogatott, Bajnokok Ligáját is megjárt kézilabdakapusa, Borbély Ádám idény végén távozik az egyesülettől, pályafutását a Ferencvárosi TC-ben folytatja. Jó hír ugyanakkor, hogy a „kis Veszprém” még januárban visszatér a Március 15. utcai sportcsarnokba.
Férfi kézi MK: ellenfelet kaptak a veszprémi csapatok
Férfi kézi MK: ellenfelet kaptak a veszprémi csapatok
A Fejér-B.Á.L. Veszprém a Csurgóval, a BFKA Veszprém pedig a Gyöngyössel találkozik a férfi kézilabda Magyar Kupa negyedik fordulójában.
Nagy küzdelemben jutott tovább a Tombor-csapat
Nagy küzdelemben jutott tovább a Tombor-csapat
Az NB I-es Fejér-B.Á.L. Veszprém fordulatos mérkőzésen, jobb hajrájának köszönhetően gyűrte le a másodosztály nyugati csoportját vezető Budai Farkasokat szerdán Budaörsön a férfi kézilabda Magyar Kupa harmadik fordulójában.
Fájóan sima vereséggel zárta az évet a „kis Veszprém”
Fájóan sima vereséggel zárta az évet a „kis Veszprém”
A Csurgó a játék minden elemében felülmúlta és hat góllal legyőzte a vendéglátó Fejér B.Á.L. Veszprém együttesét a férfi kézilabda NB I idei utolsó fordulójának szombati meccsén.
Konkoly Csaba lesz a Fejér-B.Á.L. Veszprém edzője
Konkoly Csaba lesz a Fejér-B.Á.L. Veszprém edzője
Konkoly Csaba lesz nyártól a Fejér-B.Á.L. Veszprém élvonalbeli férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője.