Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ragyogó optimizmus

2010. március 31. 3:41
Nóra fotói üdítőek, számára a fotózás olyan, mint a szerelem, maga az életöröm, kikapcsolódás, feltöltődés.

Kovács Anett Nóra fotóiból nyílt kiállítás kedden a Városháza Aulájában. A vendégeket Némedi Lajos az oktatási és ifjúsági bizottság elnöke köszöntötte.

– Nóra, bár nem Veszprémben született, és életének jelentős részét nem itt tölti, mégis eltéphetetlen szálak kötik ide. A Városháza szívesen és nagy örömmel ad helyet képeinek kiállítására, mert Veszprém a szépet, a jót, az értéket kereső, megtaláló, és bemutató emberek otthona, és pártfogója – mondta meleg hangú köszöntőjében Némedi.

Dr. Bense László Erik, a közbeszerzési bizottság elnöke, és a Veszprém környezetvédelmi tanácsnoka megnyitó beszédében elmondta, hogy Nóra számára a fotózás olyan, mint a legnagyobb szerelem, amely örömöt, kikapcsolódást, feltöltődést ad számára, és a képek látványával ugyanilyen pozitív élményt nyújt.

Minden fotóból visszatükröződik a természet szeretete, és felhívás arra, hogy óvjuk, védjük a környezetünket. Benne van az egyénisége, vidámság optimizmus, tenni akarás jellemzi őt, ez sugárzik a képekből. Ebben a világban, ahol celebek a meghatározó példaképek, szinte felüdülés szép tájakat, optimizmust sugárzó embereket látni.

A kiállítás április 12-ig tekinthető meg

Galéria
Ragyogó optimizmus
Ódor Eszter
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.