Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Levendulamező térfigyelő kamerával

2010. március 31. 2:59
A Diósy utca mögötti területre tervezett szabadidős, közösségi tér kialakítása volt kedd este a HEMO-ban tartott lakossági fórum témája.

Közel 10 millió forint annak a projektnek a költsége, amely során a Diósy Márton utca 2. mögötti tér felújítására és szépítésére fordítanak. Két éve épült itt egy játszótér, a környezetét parkosítják, fás-füves, padokkal és kisebb levendulamezővel tarkított tér lesz.

A sokakat érintő kérdéskör ellenére, gyér volt a lakosság érdeklődése. Nekik Szolnoki Pál önkormányzati képviselő röviden felvázolta a beruházás lényegét és jelentőségét.

Kovács Lajos az övezet tervezője, részletesen ismertette a terv minden pontját. Elmondta, a tér kialakításánál két fontos szempontot vett figyelembe: hogy a csendes, kirándulós, pihenős terület távol lesz a zajos parkolóktól és vendéglátóhelyektől. A tervező elárulta, fapergola, sűrű növényzet, kisebb levendulamező, valamint örökzöld csoport színesíti majd a környezetet.

A kétütemű építés első felében a teljes tereprendezés, a burkolatok kiépítése, a zöldfelületek és terület öntözésének kialakítása, valamint az ivókút létesítésének előkészítése lesz a feladat.

A fórumon a lakók is szót kaptak. Egy hölgy közel tíz kérdést intézett a szakemberekhez, szinte kihallgatásszerűen: mennyibe kerül, mikorra várható, mi lesz a kutyákkal, a honlapon a lehetséges térfigyelő kamerák helyszínei megtalálhatóak-e, ki fizeti ki mindezt? – sorolta.

Józan György, a projekt-csoportvezető világosította fel a lakost. Elmondta, április közepén kerülhet sor a munkaterület átadására, május első felében pedig a beruházás első része is elkészül.

Többen sérelmezték a kutyapiszok tároló nem megfelelő használatát. Szolnoki megjegyezte, ez örök probléma, majd ígéretet tett, hogy szorgalmazni fogja a közterület felügyelők munkakörének kiterjesztését. Bíráló megjegyzések hangzottak el a közönség soraiból a közterület felügyelőkkel kapcsolatosan. Schmidt István, aki az önkormányzat városfejlesztési iroda vezetőjeként volt jelent a programon, jelezte, ő igen gyakran látja őket a lakótelepen, de huszonnégy órás szolgálatra senki ne számítson.

A térfigyelő-kamerák körül bontakozott ki vita, végül a lakók elégedetten nyugtázták Szolnoki Pál ígéretét, hogy állja a műszer árát és költségeit.

Galéria
Levendulamező térfigyelő kamerával
Szausev Xénia
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.