Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

Lezárult a csetényi iskola felújítása

2021. november 4. 15:53
A Csetényi Vámbéry Ármin Általános Iskolában megvalósuló projekt célja az volt, hogy az infrastrukturális fejlesztéssel minőségi oktatásban, értékközvetítő, támogató nevelésben részesüljenek a tanulók.

Közel egymilliárd forintból újult meg a csetényi Vámbéry Ármin Általános Iskola, melyből 822 millió forintot az Európai Unió, 122 milliót pedig a kormányzat biztosított. Az iskola felújítása közel egy évig tartott, és jelentős változást hozott Csetény életében. A beavatkozás idejére konténeriskolában folyt az oktatás, a jelenlegi tanévet azonban már a teljesen megújult épületben kezdhették meg a diákok.

Elbontották a tornatermet, aminek repedeztek a falai, gyakran beázott – helyette vadonatúj, 450 négyzetméteres csarnokot építettek. A teljes főépület megújult, kialakítottak új tantermeket, szaktantermeket rendeztek be. Szigetelték az épületetet, lecserélték a nyílászárókat, a tetőt, napelemeket helyeztek ki. Korszerű új könyvtárat alakítottak ki, új irodákat, tanári szobát hoztak létre. Megújult az elektromos-, a víz- és csatornahálózat is. Az infrastrukturális fejlesztések mellett eszközöket is beszereztek, így minden tanterem alkalams digitális oktatási módszerekre is. Változik az oktatás is: felmenő rendszerben élményalapú oktatási rendszert vezetnek be.

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. ma 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.