Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprémi siker a regionális diákvetélkedőn

2010. március 29. 4:20 // Forrás: naplo-online
Felvidéki magyar résztvevőkkel közösen rendezték szombaton a Mi Európánk vetélkedőt a közép-Dunántúl középiskolásai részére.

Második alkalommal hirdette meg a Tarsoly Ifjúságért Alapítvány a régió középiskolásai részére a Mi Európánk vetélkedőt, a szombati döntő veszprémi sikerrel végződött. Három internetes forduló alapján alakult ki a döntő mezőnye, a tizennyolc csapat közül tizenhárom magyar, illetve öt szlovákiai résztvevővel. Négy Veszprém megyei társulat delegálta magát a mezőnyben, valamennyien a Lovassy László Gimnáziumból. A diákoknak az előzetes faladatok során ugyanúgy be kellett mutatniuk lexikális tudásukat, miként jártasságukat a mindennapi életben.

A versengésben ugyanúgy szükség volt az ügyességre, mint a szókimondásra. Fotón felismerni Európa nevezetes építményeit, vagy megtanulni a széki táncrend alaplépéseit. Szép veszprémi siker született, az első három helyen a Lovassy László Gimnázium csapatai végeztek, úgymint: Böröcz Bence, Benyó Krisztián és Gabicza Krisztina ((felkészítő tanáruk Réti Balázs), mögöttük Orbán András, Pázmány József és Szabó Bence (pedagógus: Isztl János), a harmadik helyre érkezett Páter Dávid, Holler Lilla és Sándor Szilárd (szintén Réti tanár úr diákjai). A legjobb magyar csapat a legjobb szlovákkal - a párkányi gimnázium diákjaival - Brüsszelbe utazhat.

vehir.hu
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.