Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A szolárium nem úszta meg szárazon

2010. március 28. 13:01
Valaki megnyitotta a főcsapot a minapi tűz sújtotta épületben és árvizet okozott. Állandó készenlétben volt az önkormányzat.

Az emberek felelőtlensége csak tetőzte a bajt a Jutasi úti panelben, amikor szombat éjszaka a szakemberek által elzárt főcsapot megnyitotta, ezzel eláztatva a lakóépület alatt lévő szoláriumot. Az önkormányzat illetékesei a helyszínt járják, a szakemberek fáradhatatlanul dolgoznak a károk elhárításán.

Még nem derült ki, hogy ki és miért tette, hiszen a szakemberek mindenkit tájékoztattak az esetleges következményekről hangszórón, és a lakókat személyesen is.

Bár több lakó ajtaját kellett kivágni a tűz és a füst miatt, az értékeik nem szorultak őrizetre, az ajtókat átmenetileg bedeszkázták. Ellenben Schmidt István, a városfejlesztési iroda vezetője nehezményezte, hogy a háztömb környékén sem polgárőrők, sem rendőrők nem voltak az éjszaka folyamán, pedig erre külön kérés hangzott el.

Ha van felügyelet, megakadályozhatták volna a vízvezeték önhatalmú és felelőtlen újbóli megnyitását - vélekedett Schmidt.

Frankó Marianntóla megyei rendőrségi szóvivőtől megtudtuk, a rendőrség precíz munkát végzett, így semmiféle rendbontásnak nem adtak teret.

A kábelszolgáltató műszaki emberei már korán kiérkeztek, a leégett alapvezetéket kijavították, a szerelők gyors és precíz munkájának hála mindegyik lakás közműellátása biztosított, a kitört ablakok üvegezése folyamatban. A kár meghaladhatja a 10 millió forintot.

Schmidt Istvántól megtudtuk, egy idős hölgyön kívül, egy kétgyermekes anyuka is jelentkezett, kérve az önkormányzattól az elhelyezését.

- Előbb tisztázni kell a család helyzetét, hogy elkerüljük az esetleges visszaéléseket, ugyanis információink szerint a kérdéses lakásban nem lakott senki, az ügyet hétfőn vizsgáljuk.

Az idős hölgy, aki az éjszakát már az önkormányzati bérlakásban töltötte, rendkívül hálás a gyors közbenjárásért,"le a kalappal az önkormányzat előtt" - mondta megilletődötten.

Galéria
A szolárium nem úszta meg szárazon
Szausev Xénia
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.