Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C

Zászlót avattak a Közgázban

2021. október 20. 18:04
Az összetartozás jegyében, 125 éves jubileuma alkalmából tartottak zászlóavató ünnepséget a Veszprémi SZC Bethlen István Közgazdasági és Közigazgatási Technikumban.

2020-ban ünnepelte fennállásának 125 éves jubileumát a veszprémi Közgáz. Az iskola vezetése az eredeti tervek alapján többek között jubileumi emlékérem kiadással, zászlóavatással- és szenteléssel emlékezett volna meg a jeles évfordulóról, a koronavírus-járvány alatt a közös ünneplésről azonban le kellett mondani. A zászlóavatót így egy év csúszással, október 20-án tartották meg az iskola udvarán.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő szerint az intézmény méltán lehet büszke az eltelt 125 évre, amely alatt az iskola Veszprém identitásának részévé vált, valamint névadójára is. „Bethlen István olyan vészterhes időben vette át Magyarország irányítását, amely a történetelembe fekete betűkkel íródott be, hiszen Trianon után Magyarország elvesztette területének kétharmadát, lakosságának több mint a felét. Bethlen kormányzásának tíz éve alatt mégis stabilizálni tudta a magyar gazdaságot és újra fellendítette az országot.” Az iskola ugyanakkor nemcsak névadójára lehet büszke, hanem arra, ahogy tevékenységével maga is formálja Veszprém erős közösségét, a várost és térségét.

– A Közgáz mindig is élen járt a hagyományok őrzésében és tiszteletében. Ennek példája a mai nap is. Hiszen a zászlók mindig nagy jelentőséggel bírtak: harcosok ezrei, százezrei vonultak a lobogók alatt közös céljuk elérése felé. A zászló több mint egy eszköz, egy tárgy: a zászló jelkép, szimbóluma az egyetértésnek, összetartozásnak, és biztos záloga a fejlődésnek. Bízom benne, hogy a zászló alatt a jövőben is több ezer közgázos diák halad a közös cél irányába, hogy megtapasztalja a tudás örömét és megtalálja önmagát” – osztotta meg gondolatait Kavalecz Gábor, a Veszprémi Szakképzési Centrum főigazgatója.

A zászló az emberek számára évezredek óta egy csoport ikonjaként funkcionál, jelöli annak történelmi szokásait, erkölcsét, hitét. Egy zászlóban közel egy négyzetméternyi felületen végső soron egy emberi közösség egész életét sűrítik össze. A Veszprémi SZC Bethlen István Közgazdasági és Közigazgatási Technikum arany iskolacímerrel és Bethlen István nevével díszített tengerkék zászlója is egy életet jelképez: az iskola életét, a 125 éves múltat, a hivatását és a küldetését. Aki alatta állt és áll, nincs egyedül: tudja, hogy olyan közösség részese, amelyre mindig és mindenütt lehet számítani – fogalmazott ifj. Szathmáry Árpád iskolaigazgató.

Hozzátette, a zászlóavatás a jubileumról való megemlékezésen túl a Bethlen István előtti tisztelgésről is szól – aki egyébként éppen száz éve lett miniszterelnök. Az intézményvezető szerint ha IV. Bélát második honalapítónak nevezzük, Bethlent méltán nevezhetjük harmadiknak, hiszen egy totális háború után, egy kirabolt országból teremtett újra élhető országot, és kemény munkával kiharcolta, hogy Magyarország a nemzetközi közösség méltó tagjává váljon. „Ma a mi küldetésünk és hivatásunk az, hogy ezt a harcot folytathassuk” – vélekedett az igazgató.

A zászlóavató ünnepségen közreműködött a Magyar Honvédség Légierő Zenekara.

Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Nagy sikerrel szervezte meg a VKSZ Zrt. húsvétváró rendezvényét a veszprémi vásárcsarnokban nagycsütörtök délelőtt. A forgalmas piactéren állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal és kóstolókkal is készültek a szervezők, amire már első alkalommal számos érdeklődő, elsősorban kisgyermekes családok látogattak ki. Képriportunkban megmutatjuk, milyen volt a hangulat. ma 10:40 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.