Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nyuszi ül a fűben - ismét

2010. március 27. 5:23
Felállították a húsvéti üdvözlőtáblát, amely köszönti a tavaszt, az ünnepet és a városba érkezőket a pápai úti körforgalomnál.

A 8-as számú főút márkói körforgalmánál közlekedőket vidám látvány fogadja: ott áll a Lokálpatrióták Egyesülete húsvéti nyuszija, idén is, mint a korábbi években. Molnár Ernő az Egyesület elnöke, városüzemeltetési tanácsnok az eseményen megjelenő újságírókat üdvözölve elmondta, erdeinkben a hóvirág a tavasz első hírnöke, városunkban pedig a lokálpartrióták nyuszija.

A húsvéti hírnök már negyedik alkalommal őrzi az útkereszteződében a hímes tojást s az ötletadók szeretnék, ha kezdeményezés hagyománnyá válna.

Molnár Ernő bejelentette, hogy a szűkös költségvetés ellenére idén is megszervezik a veszprémiek körében oly népszerű Virágos Veszprémért versenyt. A város közel egymillió forinttal támogatja az akciót, melynek során közel tízezer egynyári virágot osztanak ki az igénylőknek.

Szausev Xénia
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.