Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elutasítva a lista

2010. március 25. 1:31 // Forrás: MTI
A Fővárosi Választási Bizottság szerda esti ülésén elutasította az MDF fővárosi területi listájának nyilvántartásba vételét.

A testület 3:2 arányban döntött a kérdésben. A párt jogorvoslattal élhet az Országos Választási Bizottságnál, a végső szót a Legfelsőbb Bíróság mondhatja ki. Ha az MDF nem tud fővárosi listát állítani, akkor választási elemzők szerint sokkal kevesebb esélye lesz arra, hogy az 5 százalékos bejutási küszöböt elérve mandátumot szerezzen az áprilisi országgyűlési képviselő-választáson. Az FVB késő estig ülésezett, és este kilenc óráig a honlapján nem tette közzé az elutasító határozatot, így annak pontos tartalmát nem lehetett megismerni.

Kajdi József, az MDF szakpolitikai kabinetvezetője a döntés után az MTI-vel azt közölte, hogy az OVB-hez fordulnak jogorvoslatért. A döntés megszületéséről elmondta, hogy a fideszes delegált javaslatára utasította el a testület az MDF fővárosi területi listájának nyilvántartásba vételét. A kabinetvezető felhívta a figyelmet arra: amikor az MDF leadta budapesti listáját, akkor tíz, tisztán MDF-es egyéni képviselőjelöltje volt a pártnak a fővárosban, akiket nyilvántartásba is vettek.

Mint mondta, ezzel szemben a Fidesz által delegált választási bizottsági tag javaslatára a jobbikos és szocialista delegált is azt fogalmazta meg az ülésen, hogy az előírt nyolc helyett csak hét tisztán MDF-es egyéni jelöltje van a pártnak, és ezért nem teljesítette a törvényi feltételeket. Azaz szerintük azért nem állíthat budapesti listát az MDF, mert Csapody Miklós kedden kilépett a pártból, valamint Király Zoltán és Slosár Gábor indulását sem nem lehetett volna érvényesnek elfogadni - magyarázta.

Kajdi József felhívta a figyelmet arra: a Fővárosi Választási Bizottság hétfői ülésén még úgy döntött, Király Zoltán és Slosár Gábor is indulhat egyéni képviselőjelöltként az országgyűlési választásokon. Az FVB tehát hétfőn megállapította azt, bőven meghaladta mind a két képviselőjelöltnél a szükséges ajánlószelvények mennyisége a törvényben előírtakat - közölte. Kajdi szerint a jogász szakma szégyene, ami az FVB ülésén történt. "A demokrácia legmélyebb bugyraiba sikerült eljutni" - mondta.

vehir.hu
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.