Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 11. Árpád
Veszprém
4°C
2023. december 11. Árpád
Veszprém
4°C

Vezetőváltás a V-Busz élén

2021. szeptember 30. 16:33
Benyújtotta lemondását Pálinkás Norbert, a V-Busz ügyvezetője, a helyét Polgári István veheti át.

Október 15-i hatállyal benyújtotta lemondását Pálinkás Norbert, a V-Busz ügyvezetője. A lemondásában az ügyvezető úgy fogalmazott: a V-Busz Kft. létrehozását egy rendkívül előremutató lépésnek tekinti egy európai színvonalú közszolgáltatás kialakításának érdekében, amely új fejezetet nyitott a város életében. 

“Közös erővel, kemény munka árán elértük, hogy az évről évre javuló üzleti eredmények mellett számos mérföldkövet sikeresen teljesítsünk: létrejött egy gyökeresen megújult és modern eszközökkel működtetett közszolgáltatás, valamint egy kiszámítható és biztos munkahely” – állapítja meg a lemondó okiratban.  – “A fejlődés itt nem állt meg, az idei év végén a legmodernebb technológiát képviselő új autóbuszok érkezése méltóképpen zárja le azt a megújítási folyamatot, amely elérhetővé teszi Veszprém számára az európai városok között is egyedülálló szintű közösségi közlekedési közszolgáltatást, amely méltó pillérét fogja adni 2023-ban Európa Kulturális Fővárosának, Veszprémnek.”

Távozik Pálinkás Norbert (fotó: vehir / archív)Távozik Pálinkás Norbert (fotó: vehir / archív)

Mint írta, az átalakítással járó feladatok remek kihívásokat adtak számára, amelyek során rengeteget tanulhatott és egy kiváló csapat részeként dolgozhatott hosszú időn át. A személyes és szakmai fejlődéséhez adódott egy kiváló lehetőség, hogy új területek felé lépjen tovább, ezért hozta meg döntését a lemondásról.

Utódjának Polgári Istvánt választotta meg a közgyűlés, aki október 16-tól öt éven át, 2026. október 15-ig vezetheti a céget. Polgári korábban a Pannonhalmi Bencés Gimnázium gazdasági vezetője volt, majd tíz évig dolgozott a győri városházán, később a Győri Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója lett. Innen érkezett Veszprémbe, ahol az elmúlt egy évben a Polgármesteri Hivatal munkatársaként a városi cégek, különösen a V-Busz ügyeit intézte, valamit felelt a Modern Városok Programért is. Tagja volt a V-Busz Felügyelő Bizottságának is – ebben a tisztségében dr. Kónya Norbert váltja majd. 

vehir.hu
további cikkek
Karikó Katalin és Krausz Ferenc átvette a Nobel-díjat Nobel-díj Karikó Katalin és Krausz Ferenc átvette a Nobel-díjat Átvette a Nobel-díjat vasárnap Stockholmban Karikó Katalin biokémikus és Krausz Ferenc fizikus. tegnap 18:08 A veszprémi városrészekben kisebb közösségekben készülnek az ünnepekre advent A veszprémi városrészekben kisebb közösségekben készülnek az ünnepekre A Cholnoky-lakótelepen, a Jeruzsálemhegyen és az Egyetemvárosban is saját kisebb, de jó hangulatú összejövetelekkel készültek már a héten is az ünnepekre, miközben a belvárosban megnyílt a télki Gyárkert, az ActiCity-ben pedig kézműves karácsonyi vásárt tartottak. Mutatjuk előbbieket is. tegnap 15:55 Bohém adventi kézműves- és designvásár: kedves, minőségi és izgalmas Bohém adventi kézműves- és designvásár: kedves, minőségi és izgalmas A Kossuth utcai elmaradó karácsonyi vásáron túl is van adventi hangulat Veszprémben, ehhez csak el kellett menni szombaton az ActiCity-hez, ahol 50, valódi minőséget képviselő kiállítóval szervezték meg a Bohém kézműves- és designvásárt szombaton. A vásári programok vasárnap is folytatódnak a környéken. Képriportunkban mutatjuk a szombati legjobb pillanatokat. tegnap 11:10 Felgyúlt a remény gyertyája – advent igazi csodáját a gyermekek arcán lehet látni adventi gyertyagyújtás Felgyúlt a remény gyertyája – advent igazi csodáját a gyermekek arcán lehet látni Az idei hagyományoknak megfelelően szombat este a Szent Mihály székesegyházban meggyújtották az adventi koszorú második gyertyáját. tegnap 0:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.