Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az oktatás szeretete

2010. március 24. 2:34
Giza Bergert, a Dózsa iskola vendég nyelvtanárát munkája elismeréseként, Veszprém Városért arany fokozatú érdemrendjével tüntették ki.

A Dózsa iskolában meghitt hangulatú ünnepséggel, német dalokkal, zenés műsorral köszöntötték Giza Berger tanárnőt, aki négy éve jár vissza több hétre tanítani az iskolába.

Debreczenyi János polgármester köszöntő szavaiban elmondta, nagy öröm számára, hogy egykor ő is az intézmény tanulója volt, majd Passau városában tett többszöri látogatásának élményeit idézte fel, ugyanis a tanárnő innen érkezett az iskolába. Hangsúlyozta, István király egykori szavai miszerint az egy nyelvet beszélő nép, sebezhető, még ma is aktuális.


Debreczenyi János, Giza Berger és Mihalovics Péter

Mihalovics Péter önkormányzati képviselő, megköszönve a tanárnő eddig munkáját tavaszi színekben pompázó virágcsokrot adott át az ünnepeltnek, Debreczenyi János pedig, Giza Berger munkájának elismeréséül átadta neki Veszprém Városért arany fokozatú érdemrendet majd Veress József igazgató és dr. Albert Vendel, a megyei német kisebbségi önkormányzat elnöke méltatta Berger munkásságát.


Giza Berger és Debreczenyi János

Gyermekszeretete, kollegalitása példarétékű - fogalmazott Veress József igazgató. Giza Berger háláját kifejezve elmondta, ő csupán a munkáját végezte: szereti az iskolát, az oktatást és a gyerekeket is.


Giza Berger

Galéria
Az oktatás szeretete
Szausev Xénia
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.