Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
12°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
12°C

Minden elsősnek jut uzsonnás doboz

2021. szeptember 19. 11:19
A VHK Kft. felajánlásának köszönhetően a legkisebbek is bekapcsolódhatnak a természet védelmébe: a cég által biztosított uzsonnás dobozokat elsőként a Dózsa iskola tanulói vehették át pénteken.

Összesen 590 első osztályos kezdte meg a tanulmányait a 2021/22-es tanévben Veszprém általános iskoláiban, a jövő hét végéig pedig minden gyerek táskájában ott lesznek azok az uzsonnás dobozok, amelyeket a VHK Nonprofit Kft. biztosított a környezetvédelem jegyében. A hulladékkezelő cégnek nem ez az első ilyen akciója: évek óta hagyomány, hogy szeptember beköszöntével minden elsős kisdiáknak adnak egy-egy uzsonnás dobozt az önkormányzati képviselőkkel közösen, amelyben szállíthatják a tízóraijukat és az uzsonnájukat.

Pénteken a Dózsa György Általános Iskola 57 elsőse vehette át dobozát Hegedűs Barbara alpolgármestertől és Halmay Gábortól, a választókerület önkormányzati képviselőitől, valamint Czaun Jánostól, a VHK Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől. A képviselők elmondták, bíznak benne, hogy az akció révén a gyerekek minél hamarabb megtanulják óvni a környezetüket azáltal, hogy kevesebb műanyag zacskót használnak, illetve kevesebb szemetet termelnek.

Az akcióra egyébként nem véletlenül most került sor: jövő héten tartják a Mobilitási Hetet, ahol további játékos és ismeretterjesztő programok is várják a gyerekeket.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Kihívások Napja Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. ma 11:22 Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio közélet Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio Az AUMOVIO Hungary Kft. veszprémi gyára és a Pannon Egyetem 2026. március 19-én újabb szintre emelte szakmai együttműködését. A felek megállapodást kötöttek az oktatás, kutatás és innováció területén megvalósuló közös programok bővítéséről. ma 10:58 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. ma 10:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.