Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Csak népszerűtlen politikusaink vannak

2010. március 23. 12:40 // Forrás: index
A választási kampány inkább koptatja a hazai politikusok renoméját, mintsem javítana a megítélésükön.

Morvai Krisztina, aki 32 pontjával rögtön a hatodik helyen nyitott, olvasható a Népszabadságban.

A Szonda Ipsos márciusi közvélemény-kutatása [1] szerint Sólyom László Magyarország legnépszerűbb politikusa, az első helyhez elég volt 46 pont. Szorosan a nyomában van (45) Orbán Viktor, a Fidesz-elnöke. Ő a legkedveltebb kormányfőjelölt, népszerűségének mértéke és megítélésének szerkezete hónapok óta változatlan.

Az MSZP jelöltje hónapról hónapra elfogadottabb pártja táborában, jelölése óta itt tizenöt ponttal emelkedett a rokonszenvmutatója. Most először fordul elő, hogy Mesterházy Attila a legnépszerűbb politikus a szocialisták táborán belül: 70 pontjával megelőzi a 66 pontos Bajnai Gordont és az 59 pontos Szili Katalint.

A listán először szereplő Morvai Krisztina a választókorú népesség háromnegyede számára ismert politikus. Népszerűségi mutatója ugyan inkább a vele kapcsolatos ellenérzésekről tanúskodik (a százfokú skálán 32 pont), de a jelenlegi mezőnyben ezzel is a hatodik helyet foglalja el.

Mint a pártpolitikusok többsége, ő is megosztja a politizáló közvéleményt. A Jobbik támogatói nagyon magasra, 71 pontra értékelik, csakúgy, mint Vona Gábort. Átlag körüli véleménnyel vannak róla a fideszesek (33 pont), az MSZP-sek viszont nagyon negatívan értékelik (11 pont).

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.