Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

30 éve építik Veszprémet és a környéket

2021. szeptember 12. 11:07
30 éves lett a VEMÉVSZER Építő- és Szerelőipari Kft. a jubileumot pedig nagyszabású családi nappal ünnepelték meg a cégnél. A vállalat három évtizedét számos fordulat és nehéz döntési helyzet jellemezte, ezekbe is kaphattak bepillantást az ünnepségen részt vevők. Jelenleg a VEMÉVSZER a térség egyik legnagyobb építőipari vállalata, többek közt az ő nevükhöz fűződik a Veszprém Aréna és az új sportuszoda megépítése is.

1991-ben, a rendszerváltás idején a VEMÉV Veszprém Megyei Építőipari Vállalat néhány kollégája közös erővel, a saját megtakarított pénzükből létrehozták a VEMÉVSZER-t, ezzel átmentve a pár év múlva felszámolás alá kerülő VEMÉV szellemi örökségét, de már úgy, független vállalatba. Így kezdődött annak az építőipari vállalkozásnak a története, amely mára a térség egyik legmeghatározóbb szereplőjévé nőtte ki magát az építőiparban.

A megalapítás viszont csupán az első mérföldkő volt a 30 éves úton, amit a szombati születésnapi ünnepségen Boross Ottó, a VEMÉVSZER Kft. ügyvezetője mutatott be munkatársai és a meghívott partnerek előtt előadásában.

Boross Ottó, a VEMÉVSZER Kft. ügyvezetőjeBoross Ottó, a VEMÉVSZER Kft. ügyvezetője

Szóba került a 90-es évek gazdasága, ahol a sikerességhez az is kellett, hogy jókor hozzák meg a megfelelő döntéseket a cégvezetésben, mérföldkőnek számított az aréna megépítése is, ami után a VEMÉVSZER-t már a legnagyobb hazai építőipari vállalatok között kezdték emlegetni, de szóba került a 2008-as gazdasági válság átvészelése is.

Megemlékeztek Szücs Istvánról is, a cég egyik alapítójától, és aki 25 éven keresztül vezette a menedzsmentet, mielőtt 2016-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt.

A VEMÉVSZER története tükröt ad a hazai építőipar fejlődéséről is, azaz, hogy a rendszerváltás után melyik korszakban, mely nehézségekkel kellett megküzdeni, valamint, hogy a kihívásokat hogyan lehet lehetőségként értelmezni. Például a közbeszerzések megjelenésekor 1997-ben sok cég lépéshátrányba került, akik nem reagáltak gyorsan az új jogi környezetre, vagy éppen a konkurens cégek partnerként való kezelése is ilyen stratégiai kérdésnek számított az évek alatt.

A cég tavaly lépett át egy újabb fontos mérföldkövet. Habár Szücs István 2016-os halála után mind lelkileg, mind gazdaságilag mélypontra került a cég, pár évvel később sikerült elérni egy újabb fontos eredményt, a VEMÉVSZER árbevétele átlépte a 10 milliárd forintos határt.

Boross Ottó ebben köszönetet mondott a cég számos támogatójának és pártfogójának. Többek közt Porga Gyula polgármesternek, Ovádi Péter országgyűlési képviselőnek, valamint a VEMÉVSZER minden dolgozójának, akik szintén ott voltak az ünnepségen, többen családtagjaikkal, gyermekeikkel.

Porga Gyula, polgármesterPorga Gyula, polgármester

A megszólítottak közül Porga Gyula köszöntőjében a sikeres cég három kulcsfontosságú elemére hívta fel a figyelmet. Azaz szükség van egy jó gondolatra, ötletre, amire a céget építik, egy hatékony és bátor menedzsemntre, valamint olyan kollégákra, akik tökéletes szakmaisággal elvégzik a munkákat. Szerinte ez a hármas a VEMÉVSZER-nél tökéletesen látszik, ezért tud már három évtizede sikeresen jelen lenni az építőiparban.

Ovádi Péter pedig egy olyan dologra hívta fel a figyelmet, amit sokszor az emberek hajlamosak figyelmen kívül hagyni. Arra, hogy mennyi munka van egy alapkőletétel és egy épület átadása között. A VEMÉVSZER pont ebben az időintervallumban végzi a munkáját, és ahogy a képviselő megfogalmazta, 30 éve építik Veszprémet és a környéket, mindazt, amire mindenki büszke lehet.

Ovádi Péter, országgyűlési képviselőOvádi Péter, országgyűlési képviselő

A polgármester és az országgyűlési képviselő egy ajándékkal is készült a VEMÉVSZER-nek, a színpadon az ügyvezetőnek átadtak egy babazászlót, azt a jelképet, amelyet akkor tűznek ki az intézmények, cégek, ha az ott dolgozók közül valakinek kisgyermeke születik. Ezzel is megerősítve, hogy a VEMÉVSZER családbarát munkahely.

Az ünnepségen a köszöntők után elismeréseket is átadtak a cég olyan dolgozóinak, akik már 10, 20, vagy akár 30 éve a VEMÉVSZER kötelékébe tartoznak. Több tucat embert szólítottak a színpadra, ezzel is megerősítve azt, amit Boross Ottó a beszédében kiemelt: a VEMÉVSZER egy családként működik, ahol ha kell segítik egymást, ha kell közösen visznek véghez nagy dolgokat.

Az egész napos ünnepség ezután kötetlenebb formában folytatódott, gyermekprogramok mellett este koncertek és tüzijáték is volt a Historia Kertben a VEMÉVSZER születésnapja alkalmából.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Félidőben a célok kétharmadát már elérte Veszprém közélet Félidőben a célok kétharmadát már elérte Veszprém Öt éve fogalmazták meg Veszprémben azokat a célokat, amiket az évtized végére szeretnének elérni. Ezekhez konkrét beruházásokat is kapcsoltak, amiknek a kétharmadát már sikerült megvalósítani. A városban minden évben erre a stratégiára alapoznak, amikor a költségvetést meghatározzák. Nem volt ez másképp idén sem, de hogy pontosan milyen fejlesztésekkel számolhatnak a veszprémiek, valamint hol kell még fejlődnie, arról Porga Gyula polgármester számolt be hétfő délután, amikor ismertette a 2025-ös költségvetés számait. 2025. február 10. 21:58 A magyarok 60 százaléka utazott az elmúlt két évben egy felmérés szerint közélet A magyarok 60 százaléka utazott az elmúlt két évben egy felmérés szerint A gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni - közölte az Aldi Utazás platform pénteken az MTI-vel a megbízásából készült országos reprezentatív felmérés alapján. 2025. február 10. 8:26 Együtt Veszprémért: hátrányba hozza a veszprémi vállalkozókat az önkormányzat közélet Együtt Veszprémért: hátrányba hozza a veszprémi vállalkozókat az önkormányzat Az építményadó emelésével a környékbeli településeken működő vállalkozásokkal szemben hátrányba kerültek a veszprémiek – erről beszélt Adamecz Zoltán önkormányzati képviselő és Varga József képviselőjelölt keddi sajtótájékoztatójukon. 2025. január 14. 11:47 A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig közélet A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én, a boltok általában 12 óráig várják a vásárlókat, de lehetnek eltérések, ezt követően 27-én nyitnak a boltjaik, amelyek az ünnepi rend szerint 31-én többnyire 14-16 óráig állnak majd a vásárlók rendelkezésére - tájékoztatták a vállalatok az MTI-t.   2024. december 15. 13:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.