2023. május 30.
//
Zsanett, Janka névnap

Festészettel, zenével, beszélgetésekkel és irodalommal fejlesztik a veszprémi fiatalok kreativitását

A „Veszprém az Élhető Város” nevű akciócsoport gyermekeknek és családoknak szóló projektnyitóját szombat délután tartották a Tűztorony udvarán.

Szabadtéri festészettel, hangszerbemutatóval szalonbeszélgetésekkel, koncerttel, és irodalmi szövegek felolvasásával indult el a „Veszprém az Élhető Város” nevű akciócsoport legújabb projektje. A hivatalos tájékoztatás szerint azzal a céllal, hogy fejlesszék a veszprémi gyermekek kreativitását és javítsák a kultúrához való hozzáférést a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok körében.

A szombat délutáni kellemes időben folyamatosan öt meghívott képzőművész (Farkas István, Fekti Vera, Hamerli Judit, Kulcsár Ágnes, Zámbó Attila)  alkotott a Tűztorony udvarán, miközben a Tücsök Zenekar és a Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamarazenekar tartott hangszerbemutatót és adott koncertet.

A HangSzín /zene-kép-alkotás nevű projekt első eseménye lehetőséget adott szalonbeszélgetésekre is: az érdeklődők két, Veszprémből induló, de már külföldön játszó csellista, Hartmann Domonkos, és Naszer Tamara életútjával is megismerkedhettek. Az utolsó, irodalmi piknik nevű programblokk keretében Kilián László, Éltető Erzsébet és Varga Richárd osztotta meg szövegeit és gondolatait a zenéről.

A HangSzín /zene-kép-alkotás nevű projektet a több mint két éve európai uniós forrásból alapított „Veszprém az Élhető Város” nevű, 24 civil szervezetet, vállalkozást, közszférában működő szereplőt tömörítő helyi akciócsoport szervezte. A konzorciumban a helyi kultúra képviselői és intézményei partnerként, az önkormányzat, mint vezető vesz részt.

Az akciócsoport elnöke Brányi Mária alpolgármester, aki a szombati eseményen úgy fogalmazott, a tömörülés rendhagyó, hisz a kultúra területén nem jellemző egy ilyesfajta konzorcium létrejötte, de úgy látja, az elmúlt időszak bebizonyította, hogy egy kijelölt stratégia mentén több, a város számára hasznos projektet hajtottak már végre: az akciócsoport megújított és funkcióval bővített városi köztereket, szabadidős programokat hívott életre, és felhívta a figyelmet a helyi értékek megőrzésére is. Mint mondta, a mostani projektben a három művészeti elem, a zene, a képzőművészet és az irodalom találkozása a kultúránk sokszínűségét igazolja, és jó példával szolgál a következő időszak számára.

Brányi Mária alpolgármester beszélt a szombati projektnyitón. Mögötte jobbra Demel Eszter és Kilián László.Brányi Mária alpolgármester beszélt a szombati projektnyitón. Mögötte jobbra Demel Eszter és Kilián László.

Az akciócsoportban partnerként résztvevő Művészetek Háza igazgatója, Kilián László azt mondta, a Tűztoronyban megrendezett programelemhez szívesen csatlakoztak, hiszen az intézmény hiába elsősorban a kortárs alkotóművészet és irodalom helye, a művészettörténet számos példája igazolja a zene kapcsolódási pontjait a képzőművészethez. Kiemelte, a szombati naphoz hasonló programokra lehet még számítani az előttünk álló egy évben.

A HangSzín/zene-kép-alkotás projekt zenei része szeptembertől jövő áprilisig tart, melyben a Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamarazenekar részben a Kokas-pedagógia módszerével dolgozik majd, és partnerként a Kukkantó Egyesület partnerként vesz részt – mondta Demel Eszter, a kamarazenekar karnagya. A program során az Egry úti óvodában heti rendszerességgel foglalkoznak majd a gyermekekkel, emellett további szalonbeszélgetéseket, hangszerbemutatókat, mentorprogramokat és koncerteket is szerveznek a városban.

Ge. Á.

További cikkek

Láthatóvá vált az idő a kiállításon
Láthatóvá vált az idő a kiállításon
A két művész sokáig nem is tudott egymásról, és arról sem, hogy pont ugyanazt a dolgot csinálják egymással szemben. Csupán a Balaton választotta el őket. Az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően viszont most összekapcsolódott Szalontai Ábel és Szabó Dezső fotóművészek munkássága. A Művészetek Házában péntek este két különböző, mégis egy kiállítás nyílt meg.
Terápiás képekből nyílt kiállítás
Terápiás képekből nyílt kiállítás
Tizenöt alkalmas művészetterápiát szervezett a Befogadás Házában élő hajléktalanoknak a Finart Design Kft. a VEB 2023 Zrt. támogatásával. A Quirin Ágnes grafikus vezette foglalkozásokon készült képekből szombaton nyílt kiállítás a Dubniczay-palota magtárában.
Otthonra találni a művészetben - hajléktalan emberek alkotásaiból nyílnak kiállítások
Otthonra találni a művészetben - hajléktalan emberek alkotásaiból nyílnak kiállítások
Van egy perifériára került társadalmi csoport, akiknek sokszor még hajlék sincs a fejük felett, életük pedig látszólag vakvágányra került. A hajléktalanokon sokan csak átnéznek, mások mérgelődnek a jelenlétükön, viszont az EKF-en belül jelenleg is zajlik egy program, ami a művészetet hívta segítségül, hogy ismét értelmet adjon ezen emberek életének. Az „Otthonra találni a művészetben” keretében hajléktalan emberek ragadnak ecsetet és ceruzát, hogy ebből mi sült ki, azt hamarosan bárki megnézheti különböző városi kiállításokon.
A női test a társadalmi elvárások fogságában
A női test a társadalmi elvárások fogságában
Hogyan viszonyulunk a női testhez, milyen a nők viszonya a saját testükkel? A meztelenségtől az eltesttelenedésig vezet végig a Fototaxis kiállítás a Csikász Galériában.
Kortárs alkotások a barokk térben
Kortárs alkotások a barokk térben
A Magyar Nemzeti Bank kortárs művészeti gyűjteményének nők által készített alkotásaiból nyílt kiállítás a Dubniczay-palotában pénteken. A tárlat július 11-ig térítésmentesen látogatható.