Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rendkívüli intézkedések jöhetnek

2010. március 22. 0:51 // Forrás: index
A következő országgyűlésben a Fidesz sem az MSZP-vel, sem a Jobbikkal nem fog együttműködni – jelentett ki Kósa Lajos a köztévében.

Rendkívüli, a költségvetést tehermentesítő intézkedésék bevezetésére lehet szükség - mondta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában vasárnap este.

Az ellenzéki politikus szerint az államháztartás egész évre tervezett hiánya eléri a 100 százalékot a kormányváltás idejére, ezért szükség lehet rendkívüli intézkedésekre. Nem mond igazat sem Bajnai Gordon, sem Oszkó Péter, mert a hiány, amit ők megterveztek, a 3,8 százalék, az 7 százalék körül van a tervezés állapotában. Nem azért, mert kormányváltás lesz, hanem, mert egy csomó sunyi trükköt (...) a költségvetésbe beépítettek" - fogalmazott az alelnök.

Például a MÁV nyárra összeomlik, le fognak állni a vonatok, nem tudják kifizetni a vonatok működtetéséhez a dieselolajat és az áramot, nem biztos, hogy a vasutasoknak lesz fizetése. Szerinte úgy tolták el a MÁV finanszírozását, hogy nem tudjuk megmondani, hogy milyen állapotban lesz nyáron.

Példaként említette, hogy mintegy 30 milliárd forintot lehetne megtakarítani, ha megszűnnének a beruházásokhoz kapcsolódó kiviteli tervek tervellenőri műveletei. Az önkormányzatok esetében azonnal hozna megtakarítást ha átfésülnék a különböző szociális, oktatási és egyéb állami, önkormányzati intézményekre vonatkozó szabályokat. Kósa Lajos szerint 40 milliárd forintot lehetne megtakarítani, ha a beruházások két évvel ezelőtti tűzrendészeti előírásait visszaállítanák.

"Száz milliárdot össze tudnánk hozni, ha még 20 percet tudnánk beszélni, lehet, hogy már 150-nél tartanánk" - jegyezte meg a fideszes politikus.

vehir.hu
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.