Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Antirasszista világnap

2010. március 21. 11:08 // Forrás: MTI
Ma van az antirasszista világnapként is nevezett faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napja.

A világnap megtartását az ENSZ-közgyűlés 21. ülésszaka határozta el 1966-ban annak a véres rendőrsortűznek emlékére, amely 1960. március 21-én a dél-afrikai Sharpeville-ben 69 békés tüntetővel végzett. A világnap a világszerte erősödő és egyes embercsoportok társadalmi kirekesztését célzó folyamatok veszélyességére hívja fel a figyelmet. Március 21-én, a rasszizmus elleni világnapon szerte a világon megemlékezéseket és demonstrációkat tartanak a rasszista kirekesztés és elnyomás ellen.

A világnap alkalmából pénteken adták át az Országházban a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége által alapított Radnóti Miklós antirasszista díjakat.

Kállai Ernő kisebbségi ombudsman közleményében aláhúzta: március 21. arra figyelmeztet: "mindannyiunk felelőssége, hogy az emberek egyenlő méltóságát soha többé, senki ne vonhassa kétségbe bőrszínük, származásuk alapján", és az országgyűlési biztos abban bízik, hogy ennek az emléknapnak az üzenete eljut mindazokhoz, "akik a hétköznapokon közönnyel figyelik az országban zajló kirekesztő folyamatokat".

Vasárnap a fővárosi Gödör Klubban beszédekkel és zenével emlékeznek a világnapra, és tiltakoznak a faji megkülönböztetés ellen.

Az ENSZ határozata szerint a rasszizmus, az idegengyűlölet, mindenfajta olyan diszkrimináció, amely faji, etnikai, nemzeti hovatartozásra vagy vallásos meggyőződésre, nyelvi, kulturális különbségre épül, súlyosan sérti az emberi jogokat, s ezért minden törvényes eszközzel küzdeni kell ellene.

vehir.hu
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.