Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Európai csoportban a magyar válogatott

2021. augusztus 13. 11:33 // Forrás: MTI
A magyar női kézilabda-válogatott Németországgal, Csehországgal és Szlovákiával került azonos csoportba a decemberi, spanyolországi világbajnokság csütörtök esti sorsolásán, amelyet Castellónban rendeztek.

 Az olimpiai hetedik helyezett magyarok a második kalapban szerepeltek, és az első kalapból kapták Németországot, a harmadikból Csehországot, a negyedikből pedig a szabadkártyás Szlovákiát.

A december 2. és 19. között Granollers, Torrevieja, Llíria és Castellón városában sorra kerülő 25. női világbajnokság lesz az első, amelyen 32 csapat vesz részt. Eddig 22 válogatott kvalifikált a tornára. Az észak-amerikai és karibi térség augusztus 22-25. között sorra kerülő kontinenstornájáról egy, a szeptemberi Ázsia-bajnokságról hat, az októberi dél- és közép-amerikai bajnokságról pedig három csapat csatlakozik majd a mezőnyhöz.

A vb-n mind a nyolc csoportból az első három helyezett jut tovább a középdöntőbe, ahol négy darab hatcsapatos csoportban folytatódnak a küzdelmek. Innen az első két-két helyezett kvalifikál a negyeddöntőbe.

A magyar csapat a középdöntőben az Ázsia-bajnokság győztese, Dánia, a Kongói DK és Tunézia közül három válogatottal találkozik. Ez lesz a magyar csapat 23. világbajnoki részvétele, legjobb eredménye az 1965-ös arany-, valamint az 1957-es, az 1982-es, az 1995-ös és a 2003-as ezüstérem. A legutóbbi, kumamotói tornán a 14. helyen végzett az együttes.

Archív fotó: Illyés Tibor / MTIArchív fotó: Illyés Tibor / MTI

A csoportbeosztás:

   A csoport:
Franciaország, Montenegró, Angola, Szlovénia  
    B csoport:
Oroszország, Szerbia, Kamerun, Lengyelország
    C csoport:
Norvégia, Románia, az ázsiai kvalifikáció 3. számú továbbjutója, az ázsiai kvalifikáció 4. számú továbbjutója
    D csoport:
Hollandia, Svédország, az észak-amerikai kvalifikáció 1. számú továbbjutója, az ázsiai kvalifikáció 5. számú továbbjutója
    E csoport:
Németország, MAGYARORSZÁG, Csehország, Szlovákia
    F csoport:
Dánia, az ázsiai kvalifikáció 1. számú továbbjutója, Tunézia, Kongói DK
    G csoport:
Horvátország, az ázsiai kvalifikáció 2. számú továbbjutója, a közép- és dél-amerikai kvalifikáció 1. számú továbbjutója, a közép- és dél-amerikai kvalifikáció 3. számú továbbjutója
    H csoport:
Spanyolország, Ausztria, a közép- és dél-amerikai kvalifikáció 2. számú továbbjutója, az ázsiai kvalifikáció 6. számú továbbjutója

A középdöntő csoportbeosztása:

I. csoport: A-B csoportok továbbjutói
II. csoport: C-D csoportok továbbjutói
III. csoport: E-F csoportok továbbjutói
IV. csoport: G-H csoportok továbbjutói

vehir.hu
további cikkek
Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott női kézilabda-válogatott Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott A magyar női kézilabda-válogatott a svéd, az észak-macedón és a török válogatottal szerepel együtt a debreceni A csoportban a téli magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon. tegnap 20:28 Párizs 2024: Golovin örül, Rodríguez szerint nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket Párizs 2024 Párizs 2024: Golovin örül, Rodríguez szerint nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket A magyar női kézilabda-válogatottat vezető Golovin Vlagyimir örül, a férfi csapat szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez szerint viszont nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket a párizsi olimpia keddi csoportsorsolásán. 2024. április 16. 20:57 Párizs 2024: mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával Párizs 2024 Párizs 2024: mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával A magyar férfi és női kézilabda-válogatott is összekerült a házigazda és címvédő Franciaországgal a nyári, párizsi olimpia csoportkörének keddi sorsolásán. 2024. április 16. 18:21 Klujber: nem csüggedtünk, mint eddig női kézilabda-válogatott Klujber: nem csüggedtünk, mint eddig Klujber Katrin szerint a magyar női kézilabda-válogatott játékosai egyszer sem csüggedtek a debreceni olimpiai selejtező során, ezért voltak képesek tornagyőztesként kvótát szerezni. 2024. április 15. 21:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.