Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

2022-ben visszatér a Sziget fesztivál

2021. augusztus 3. 11:26 // Forrás: mti
2022-ben visszatér a Sziget: a szervezők kedden bejelentették, hogy jövőre augusztus 10-től 15-ig várják a látogatókat az óbudai Hajógyári-szigetre.

"Már javában tárgyalunk a zenekarokkal, és jó eséllyel sikerül nagy sztárokkal emlékezetessé tenni a várva-várt visszatérést" - idézte Kádár Tamás főszervezőt az MTI-hez eljuttatott közlemény.

A Sziget fesztivál vezetői még májusban döntöttek úgy, hogy  a járványhelyzet miatti bizonytalanságok miatt, 2020-hoz hasonlóan idén sem lesz Sziget. A szervezők az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások körüli bizonytalanságok miatt határoztak úgy, hogy inkább a jövő évi Szigetre készülnek.

Kádár Tamás akkor elmondta, hogy a két fesztiválmentes év a szervezők, a rendezvényekhez kapcsolódó cégek és dolgozók életét nagyon megnehezítette, az iparág rengeteg szereplőjét, a zenészektől a vendéglátósokon át a technikai alvállalkozókig szinte ellehetetlenítette.

Az ország két másik nagy könnyűzenei rendezvényét, a soproni Telekom VOLT-ot és zamárdi Balaton Soundot sem rendezték meg idén, ezek szervezői már március közepén bejelentették ezt.

 

Nyitókép: Sziget Festival Official Facebook-oldal

vehir.hu
további cikkek
Bejelentették az Utcazene időpontját kultúra Bejelentették az Utcazene időpontját Közösségi oldalán villantott dátumot a Veszprémi Utcazene Fesztivál. ma 21:42 Felbecsülhetetlen értékű köteteket rejt a veszprémi Érseki Palota barokk könyvtárszobája Veszprémi Érsekség Felbecsülhetetlen értékű köteteket rejt a veszprémi Érseki Palota barokk könyvtárszobája Több száz éves könyveket, díszes bibliákat, páratlan gyűjteményeket is tartalmaz a veszprémi Érseki Palotában található Koller-könyvtárszoba. A helyiséget a várnegyed megújításának részeként restaurálják, a munka lassan a végéhez közeledik, és a könyvritkaságok is visszatérhetnek helyükre. A több mint 250 éves épület impozáns könyvtárszobáját és annak kincseit a tervek szerint kiemelt alkalmakon, vezetett sétákon a látogatók is megcsodálhatják majd.  ma 12:44 Újragondolták a Veszprémi Térképvándort – már bővített tartalmakkal elérhető közélet Újragondolták a Veszprémi Térképvándort – már bővített tartalmakkal elérhető Péntek délelőtt a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltára mutatta be a Térképvándort, melyet a korábbi fejlesztések birtokában gondoltak újra. tegnap 5:28 Különleges kiállítás a sólyi kultúrházban kultúra Különleges kiállítás a sólyi kultúrházban Különleges festménybemutató helyszíne volt az elmúlt hétvégén a Sólyi Kultúrház. A településről elszármazott, majd néhány éve hazatérő fiatal művésznő, Vajda Alexandra mutatta be képeit a szép számmal egybegyűlt közösségnek. 2025. március 13. 16:18

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.