Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nincs csodafegyver

2010. március 18. 2:57 // Forrás: Magyar Nemzet
Pokorni: a Fidesz javaslatot tesz az Országgyűlés, illetve az önkormányzati képviselő-testületek létszámának csökkentésére is.

Pokorni Zoltánt a párt országos alelnöke,szerdán este Abonyban tartott lakossági fórumán mintegy 150-200 érdeklődő ütemes tapsa köszöntötte a helyi Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola aulájában, ahol beszédében rámutatott: nagyon nagy a csodavárás ma Magyarországon, holott a jelenlegi szűk kormányzati mozgástérben nem létezik csodafegyver, csak a szisztematikus, következetes munka. Ám ahhoz, hogy ennek eredményei érzékelhetők legyenek, évek kellenek.

A politikus úgy vélte: ahhoz, hogy embereknek legyen türelmük várni, szükség van arra, hogy lássák: valóban fordulat történt. Ezt a célt szolgálja az elszámoltatás és a tiszta viszonyok megteremtése. „Mindenkinek meg kell értenie, hogy ha kormányra kerülünk, nincs több lopás. Annak, aki először belenyúl a kasszába le lesz vágva a keze” – fogalmazott.

vehir.hu
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.