2021. szeptember 27.
//
Adalbert névnap

Akkor is tanul, amikor dolgozik – nyári munka diákoknak

2021. július 10. 21:38
Van, akinek ez a nagy nyári kaland, másnak a következő tanév anyagi megalapozása, de a bölcsebbeknek tapasztalatszerzés is a választott hívatásához – akárhonnan nézzük, a nyári munka idején is tanul a diák. Évtizedek távlatából is előjönnek emlékeimből az első munkanapok, amelyek így utólag is igen tanulságosak… Barta Éva írása.

A saját sztorijaim egy alföldi kisváros konzervgyárához kötődnek, bármilyen hihetetlen is, de az ott tapasztaltak segítettek a pályaválasztásban. No, nem az uborka üvegbe sorjázása nyűgözött le, bár abban „rekorder” voltam. Diáktársaim elbeszélése szerint ugyanis az éjszakai műszak idején úgy is tudtam aludni, hogy az egyik kezemben a befőttes üveg, a másikban az uborka, és egyiket sem ejtettem el… Már akkor írogattam a városi lapba a diákéletről. Társaim biztattak is, hogy írjam meg, nincs védőköpenye az üvegmosó diáklányoknak, a műszak végére csuromvizesek. Megtettem. Így utólag nézve elég hatásvadász voltam, olyanokat is írtam, hogy így bánnak azokkal, akik a holnap édesanyái lesznek, veszélyeztetik az egészségüket stb. Három nap múlva ott volt a gumikötény és kesztyű is. Én lettem a legnépszerűbb diákmunkás abban a műszakban. Csak akkor döbbentem meg, amikor az élmunkás brigád vezetője megállt a hátam mögött és közölte: holnaptól nálunk dolgozol, megbeszéltük a művezetővel is.

A vér meghűlt bennem! Ezek a lányok nem diákok voltak, hanem erős, nagydarab, jó munkabírású asszonyok, akik büszkék voltak a teljesítményükre, amelyet naponta bemondott a gyár rádiója... Szóval finoman szólva a diáklányok egy kicsit más tempóhoz szoktak. Mondtam is, hogy csalódni fognak bennem, ez az ütem nekem nem fog menni, mire nagyot nevettek, mondván, csak nem gondolom, hogy a szalag mellé engednének? Nekik elég annyi, hogy elmondják az üzemvezetőnek: az az újságíró diáklány is náluk dolgozik, és látja, hogy szétmállik a védőkesztyű a kezükön és a cipőjük is tiszta víz a műszak végére… Csoda történt: az asszonyok mindent megkaptak, amit kértek. Hálából pedig odaállítottak maguk közé, amikor a megyei lap riportere a legjobb munkások címszóval fotózta őket. Nos, akkor éreztem először igazán a nyilvánosság hatását, erejét, ami azóta is foglalkoztat. Az uborkapakolás már kevésbé…

A lányom diákként a füredi kemping lelkes újságárusa volt nyaranta. Akkor mehetett fürödni, amikor a napilapok már elfogytak. A fiatalok ott is gyorsan hangot találtak egymással, valóságos udvartartása volt, mindenki segíteni akart, az önkéntes rikkancsok vitték a napilapot a sátrak közé, hogy aztán irány a csúszda… Én kicsit aggódva figyeltem ezt a sajátos munkamegosztást, és a pénztárcámban tartalékoltam arra az esetre, ha nem minden alkalmi árus számol el újság árával. Ilyenkor a lányom megjegyezte: de ők a barátaim! A férjem pedig gyakran ismételgette, hogy el ne felejtsd: a jó barátság alapja a pontos elszámolás… Nos, ezt a lányom egy életre meg is tanulta. És persze egy fillér hiány nélkül zárta a nyarat.

Amikor az unokám elkezdte a diákmunkát, szintén a füredi kempingben, én már az aggodalmaskodó korszakomat éltem. Gondosan mostam, vasaltam a sárga egyenpólót, reggel fél hatkor már ott toporogtam, kezemben a slusszkulccsal, hogy el ne késsen ez a gyerek! A lányom pedig elkezdett engem nevelni: hagyd csak, tanulja meg a maga kárán, ha elkésik, levonják a fizetéséből… Este jött az élménybeszámoló. Először a csomagokat segített bevinni a vendégeknek, a következő évben recepciós lett, a harmadik nyarán már éreztem, hogy belelátott a vendéglátó hivatás lényegébe. Nekem magyarázta: tudod, nálunk a vendég az úr!  Később, mint egyetemista könnyen beilleszkedett a bécsi rendezvényszervezők közösségébe is, sőt, amikor a nyelvtudásról beszélgettünk, megjegyezte: amikor a vendégtől három nyelven tudok elnézést kérni, könnyebben megbocsájtja, ha véletlenül kilöttyen a pezsgő…

A legkisebb unokám még csak készülődik a nyári munkára. Vasárnap épp a káptalantóti piacon jártunk. Rácsodálkozott a tejtermékek sokaságára, érdeklődve hallgatta, amikor az egyik árus elmagyarázta, hogy mi a különbség az író és a savó között. Hazafelé meg is jegyezte, hogy ő még nem látott közelről tehenet, pedig szívesen megsimogatná. Hát, az agrárgazdaságok is hirdetnek nyári diákmunkát, jövőre akár már jelentkezhet is…

Barta Éva

További cikkek

Boditó
Boditó
Molnár Sándor, az Utas és Holdvilág Antikvárium tulajdonosának személyes története egy megszállott kisgyermekről, a határozottságról és eltökéltségről.
A szőlő, a bor és a gyökerek – Generációváltás a füredi bornapokon
A szőlő, a bor és a gyökerek – Generációváltás a füredi bornapokon
Első látásra nincs nagy változás. Hasonló pavilonok, azonos nevek sorakoznak a füredi bornapokon, valami mégis változott. Megfiatalodtak a borászok. Egy-egy őszülő bajusz vagy haj fel-felvillan a háttérben, de a terepet már inkább a fiatalok uralják. – Generációváltás van a borászatban – magyarázza Varga Zoltán, aki több mint két évtizedig volt a Balatonfüred-Csopaki Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke. Barta Éva írása.
Ódon július szirtje
Ódon július szirtje
A Veszprémi Vár legelső ábrázolása nem a Királynék városában van, de még csak nem is Magyarországon. Kilián László, író legújabb értekezésében ezt a témát boncolgatja.
Csend és kiáltás
Csend és kiáltás
Van egy angol tengerész szokás: ha egy matróz fordítva teszi fel a sapkáját, silddel tarkó felé, akkor nem akar senkivel sem beszélgetni, ne szóljanak hozzá. Rossz napja van, rágódik valamin, magányra vágyik. Ezt a többiek tiszteletben is tartják, nem szólnak hozzá, nem vájkálnak a lelkében addig, amíg a sapka vissza nem fordul. Molnár Sándor írása.
Couleur locale itthon
Couleur locale itthon
Kilián László írása a Bakonyról, Balatonról és Veszprémről.