Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

11,5 milliárd forintot nyertek állattelepek fejlesztésére a Veszprém megyei gazdák

2021. július 5. 18:01
Az erről szóló támogatói okiratot hétfő délután vehették át Nagy István agrárminisztertől a Hangvillában.

A Vidékfejlesztési Program keretében országosan összesen 260 milliárd forintnyi támogatási forrásra lehetett pályázni az Agrárminisztériumnál állattelepek fejlesztésére. A legutóbbi kiírás során Veszprém megyében 27 gazda 11,5 milliárd forintot nyert az államtól. A támogatást állattartásra szolgáló épületek kialakítására, korszerűsítésére, és gépbeszerzésre lehet fordítani. A felhívást július 14-től ismét közzéteszik.

Nagy István agrárminiszter a támogatói okiratok átadása előtt elmondta, az elmúlt másfél évben tapasztalt járványhelyzet megmutatta, a magyar gazdákra lehet számítani, helytállásuk fantasztikus volt, hisz hiába vásároltak a fogyasztók olykor háromszor annyit, mint karácsonykor, az üzletekben mindig maradt áru.
-Sokan home office-ban dolgoztak, és ágazatok mentek tönkre, de a gazdák arattak, vetettek, és tették a dolgukat azért, hogy a lakosságnak minden nap legyen mit enni és inni-fogalmazott.

Kiemelte, a koronavírus-helyzet eredményeképp mindenki felismerte, a magyar élelmiszeripar stratégiai ágazat, ezért a kormány történelmi léptékű támogatási rendszert hozott létre: az idei évtől a kormány a korábbi évek 17,5 %-os támogatása helyett 80%-os nemzeti társfinanszírozást biztosít az uniós vidékfejlesztési források mellé, így 4265 milliárd forintot fordítanak a magyar vidék, a mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig. Ez azt jelenti, hogy évente több pénzt fognak elkölteni, mint a korábbi 7 évben összesen.

Nagy István agrárminiszter 2021. júlis 5-én adta át az állattartó telepek fejlesztéséről szóló támogatói okiratokat a Hangvillában.Nagy István agrárminiszter 2021. júlis 5-én adta át az állattartó telepek fejlesztéséről szóló támogatói okiratokat a Hangvillában.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, Győrffy Balázs üdvözölte a kormányzati törekvést, hisz mint mondta, évek óta látszik, hogy csak az unióból érkező agrártámogatásra nem támaszkodhatunk az egyre kiélesedő versenyben. A kormányzat olyan támogatási lehetőséget biztosít a gazdák számára, ami példanélküli az Európai Unióban-mondta. Hangsúlyozta, ezt a hatalmas keretösszeget ésszerűen kell elkölteni, és olyan beruházásokat kell megvalósítani, amely versenyképességünket növeli és pályán tart minket.

Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos elmondta, az állatvédelem kapcsán a haszonállatokra is kell gondolni, nem csupán a házi kedvencekre. Közölte, a veszprémi 1. számú választókörzetben négyen részesültek az állattartó telepek fejlesztését célzó támogatásban. A magyar gazdáknak kiemelt szerepük van a jó minőségű magyar termékek előállításában, ezért fontos, hogy támogassuk a fejlesztési törekvéseiket-mondta.

Ovádi PéterOvádi Péter

Brányi Mária alpolgármester szerint az Agrárminisztérium pályázati támogatása nagyszerű lehetőség és szükséges ahhoz, hogy a térség mezőgazdasági- és állattartó szektora életben tudjon maradni és prosperáljon. -Minden eszközre szükség van ahhoz, hogy megerősödjünk és talpra álljunk-hangsúlyozta, majd felhívta a figyelmet arra, felelősséggel tartozunk a magyar gazdákért. Hozzátette: a magyar termékek vásárlásával is tudjuk támogatni a hazai ágazatokat.

Ge. Á.
Kovács Bálint
további cikkek
Félidőben a célok kétharmadát már elérte Veszprém közélet Félidőben a célok kétharmadát már elérte Veszprém Öt éve fogalmazták meg Veszprémben azokat a célokat, amiket az évtized végére szeretnének elérni. Ezekhez konkrét beruházásokat is kapcsoltak, amiknek a kétharmadát már sikerült megvalósítani. A városban minden évben erre a stratégiára alapoznak, amikor a költségvetést meghatározzák. Nem volt ez másképp idén sem, de hogy pontosan milyen fejlesztésekkel számolhatnak a veszprémiek, valamint hol kell még fejlődnie, arról Porga Gyula polgármester számolt be hétfő délután, amikor ismertette a 2025-ös költségvetés számait. 2025. február 10. 21:58 A magyarok 60 százaléka utazott az elmúlt két évben egy felmérés szerint közélet A magyarok 60 százaléka utazott az elmúlt két évben egy felmérés szerint A gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni - közölte az Aldi Utazás platform pénteken az MTI-vel a megbízásából készült országos reprezentatív felmérés alapján. 2025. február 10. 8:26 Együtt Veszprémért: hátrányba hozza a veszprémi vállalkozókat az önkormányzat közélet Együtt Veszprémért: hátrányba hozza a veszprémi vállalkozókat az önkormányzat Az építményadó emelésével a környékbeli településeken működő vállalkozásokkal szemben hátrányba kerültek a veszprémiek – erről beszélt Adamecz Zoltán önkormányzati képviselő és Varga József képviselőjelölt keddi sajtótájékoztatójukon. 2025. január 14. 11:47 A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig közélet A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én, a boltok általában 12 óráig várják a vásárlókat, de lehetnek eltérések, ezt követően 27-én nyitnak a boltjaik, amelyek az ünnepi rend szerint 31-én többnyire 14-16 óráig állnak majd a vásárlók rendelkezésére - tájékoztatták a vállalatok az MTI-t.   2024. december 15. 13:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.