Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 29. Taksony
Veszprém
1°C
2023. november 29. Taksony
Veszprém
1°C

Zenés utcai felvonulással és előadásokkal indult a Rátonyi Róbert Operettfesztivál

2021. június 12. 4:05
Az egykor Veszprémi Petőfi Színházban is alkotó színész-rendezőről elnevezett fesztivál város-szerte zajlik vasárnap estig.

Veszprém immár negyedik alkalommal válik operettektől hangos várossá. A június 11-13 között megrendezett ingyenes fesztivált rendhagyó módon nem egy helyszínen, hanem a város különböző pontjain rendezik meg: a három nap alatt a színművészek és szakmabeliek éttermekben, kávézók teraszain, erkélyeken, lakótelepeken és parkokban is megjelennek, hogy szórakoztassák a helyieket. Az érdeklődők az operett-összeállítások mellett szakmai beszélgetéseken is részt vehetnek.

Az életének utolsó szakaszában négy előadást is Veszprémben rendező Rátonyi Róbertről elnevezett program pénteki nyitónapja zenés belvárosi felvonulással indult, melynek végállomása a teátrum előtti tér volt. Az itt tartott nyitóceremónián Oberfrank Pál színházigazgató a közönség előtt felidézte: „nehéz heteken, hónapokon és éven vagyunk túl, de már nagyon vártunk erre a találkozóra és fesztiválra”, amely szerinte egy nagy lépés a 2023-as Európa Kulturális Főváros program felé.

Oberfrank Pál színházigazgató a 2021. június 11-én nyitóceremónián.Oberfrank Pál színházigazgató a 2021. június 11-én nyitóceremónián.

Az EKF említése nem véletlen, hiszen az ingyenes IV. Rátonyi Róbert Operettfesztivált a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. támogatásával rendezik meg. Navracsics Tibor, az EKF-programért felelős kormánybiztos köszöntőjében arról beszélt,

a fesztivál nem csak kulturális rendezvény, hanem találkozási pont, amely képes arra, hogy közösséget hozzon létre: „Olyan közösséget, amely az abban résztvevő egyéneknek szellemiségben, dallamban és szórakozásban is sokat ad.”

Kiemelte, az operett különösen alkalmas erre, hiszen létrehozása annak idején az opera magas kultúrából az emberek felé nyitás jegyében jött létre, a veszprémi fesztivál ezért kétszeresen is közösségközpontúnak tekinthető.

Navracsics Tibor szerint a fesztivál kétszeresen is közösségközpontú.Navracsics Tibor szerint a fesztivál kétszeresen is közösségközpontú.

„Nem véletlen, hogy mi magyarok ennyire magunkénak érezzük az operettet és részévé vált annak a kultúrának, amit a külföld felé megmutathatunk”, hiszen az operett jól azonosíthatóan magyar specialitássá vált- mondta.

Porga Gyula: az ingyenes fesztivál egy ajándék Veszprém felé.Porga Gyula: az ingyenes fesztivál egy ajándék Veszprém felé.

Porga Gyula polgármester beszédében szintén a közösség, és a Veszprémi Petőfi Színház dolgozóinak fontosságát emelte ki, akik a pandémia ideje alatt számos társadalmi munkából vették ki részüket. „Veszprémben egy olyan összefogás jött létre, amelyre mindannyian büszkék lehetünk. Amikor igazán nagy volt a baj, részt vettek abban a közös munkában, ami ránk nehezedett. Ha kellett, segítettek a mentősöknek, amikor maszkokból volt hiány, akkor maszkokat varrtak. Példájuk ragadós volt, amihez később civil szervezetek is csatlakoztak."

Porga Gyula a program kapcsán arról beszélt, a fesztivál ingyenessége és az utcán való megjelenése egy ajándék Veszprém felé, hisz a mögöttünk hagyott időszakban nem volt olyan család, aki ne szenvedte volna meg a pandémiás helyzetet.

Ifjabb Rátonyi Róbert köszönetet mondott a Veszprémi Petőfi Színháznak apja emlékének ápolásáért.Ifjabb Rátonyi Róbert köszönetet mondott a Veszprémi Petőfi Színháznak apja emlékének ápolásáért.

Ifjabb Rátonyi Róbert hangsúlyozta, apjának sokat jelentett Veszprém: életének utolsó éveit itt töltötte, és legszebb rendezéseit itt vitte végbe.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Hipp-hopp, színházba megy Vuk Hipp-hopp, színházba megy Vuk Fürge róka lábak, surranó kis árnyak tűnnek fel november 26-tól a Veszprémi Petőfi Színházban: Fekete István közkedvelt meséjét viszik színpadra a teátrumban, ami nemcsak a gyerekeknek lehet izgalmas, de a felnőtteknek is tanulságos mondanivalóval bír a felelősségről és a (pót)szülői létről. 2023. november 24. 22:57 Nevetésbe burkolt szabadságkeresés a Petőfi színház új darabjában Nevetésbe burkolt szabadságkeresés a Petőfi színház új darabjában A magyar virtusról, szabadságról és az utolsó pillanatos döntésekről is mesél a Veszprémi Petőfi Színház második nagyszínházi bemutatója, A három sárkány. 2023. november 2. 22:07 A Magyar Hősök – Szabadulószínház című előadás a XX. századba repít vissza A Magyar Hősök – Szabadulószínház című előadás a XX. századba repít vissza Október huszonnegyedikén a Veszprémi Petőfi Színház ad otthont a Magyar Hősök – Szabadulószínház című előadásnak, amely egy speciális utazásra invitálja a közönséget.  2023. október 19. 22:20 A bántalmazásról szól az évad első játékszíni előadása A bántalmazásról szól az évad első játékszíni előadása A Veszprémi Petőfi Színház 2023/2024-es évadjának első játékszíni előadása a Topolcsányi Laura által írt A hatodik szék. A teátrum az iskolai bántalmazásról szóló történettel szeretne szót emelni a bántalmazás minden formája ellen. A premier: október tizennégy. 2023. október 13. 22:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.