Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Három évhet is kaphat, aki tagadja

2010. március 11. 3:54 // Forrás: Magyar Nemzet Online
Sólyom László köztársasági elnök aláírta a holokauszttagadást büntető törvényt szerdán.

Magyarázatként elmondta: az Alkotmánybíróság 2000-ben a nemzeti jelképek megsértése és az önkényuralmi jelképek használata kapcsán hozott határozataival kivételesen lehetővé tette, hogy szűken meghatározott, szimbolikus ügyekben, a politikai szükségességre hivatkozva, bizonyos vélemények kinyilvánítását akkor is bűncselekménynek nyilvánítsa a törvényhozó, ha az nem uszít gyűlöletre.

Az ilyen büntető jogszabályokra tehát nem az az alkotmányossági mérce vonatkozik, mint a véleményszabadság korlátozására általában – emelte ki. Kumin Ferenc hozzátette: Sólyom László szerint ugyanakkor nem volt helyes, hogy ezt a törvényt az Országgyűlés a választási kampányban hozta meg. Az államfő szerint a kampány ideje nem alkalmas ilyen súlyú kérdések higgadt megvitatására – jelentette ki.

Az Országgyűlés február 22-én, cikluszáró tavaszi ülésszakának utolsó napján fogadta el a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását a holokauszt büntethetővé tételéről. A szocialisták által kezdeményezett, név szerint zárószavazáson 197 igen, egy nem szavazat és 142 tartózkodás mellett kapott többséget az előterjesztés. A törvény – amelyet Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje nyújtott be – három évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti azt, aki nagy nyilvánosság előtt tagadja a holokauszt tényét, illetve kétségbe vonja, vagy jelentéktelen színben tünteti fel azt.

Mesterházy Attila a holokauszt nemzetközi emléknapján, január 27-én jelentette be kezdeményezését, amit azzal indokolt, hogy ma Magyarországon a mindennapokban ismételten tapasztalható az antiszemitizmus, a szélsőséges újfasiszta eszmék terjedése. A végül elfogadott előterjesztést a fideszes Répássy Róbert úgy változtatta volna meg, hogy a nemzetiszocialista és a kommunista rendszerek emberiség elleni bűneinek nyilvános tagadását egyaránt büntesse a jogszabály, módosítási javaslata azonban nem kapta meg a kellő arányú támogatást a Házban. Az ellenzéki párt korábban alkotmányos aggályokat is megfogalmazott a jogszabállyal kapcsolatban. A törvény a kihirdetését követő harmincadik napon lép hatályba.

Az államfő visszaküldte a keresetindításról szóló törvényt

Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a polgári perrendtartásról szóló törvény csoportos keresetindítást lehetővé tevő módosítását szerdán.

vehir.hu
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.