Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
8°C
2026. március 19. József
Veszprém
8°C

Virágosztást tartanak hétfőn a Kálvin parkban

2021. május 28. 22:36
Hétfőn virágosztást szervez a Virágzó Veszprém Egyesület a Kálvin János parkban. A szervezők összesen 2000 palántát fognak kiosztani, ami erkélyekbe, kertekbe, utcafronti helyekre kerülnek majd, a cél, hogy Veszprém arca még színesebb és természetközelibb legyen.

A Virágzó Veszprém Egyesület a Lokálpatrióták Egyesület segítségével idén 17. alkalommal rendezi meg a Virágos Veszprém virágosító progjamát. A hétfői virágosztáson minden Virágos Veszprém virágosító program tag illetve érdeklődő 2-3 rekesz (12-18 db) egynyári palántát kap ajándékba a sikeres 2021. évi nyári ültetéshez, továbbá 50-féle virágmag közül lehet majd válogatni.

Ezeken kívül ültető edényeket, virágföldet és tápoldatot, valamint kérés alapján alacsony növésű kúszó-elterülő talajtakaró növényeket, és/vagy közepes növésű bokrok-cserjék-sövényeket is kiosztanak majd.

Jung Edinától, a program szevezőjétől megtudtuk, 2020 novembertől kérdőívet küldtek ki a tagoknak, amelyben arról érdeklődtek, hogy mire volna leginkább szükségük. A visszaküldött felmérések alapján állították össze a csomagokat, ami lehet személyreszóló, vagy egységcsomag is.

A virágosztás pontos iőpontja és helyszíne: 2021. május 31. 17 óra, Kálvin János park.

A virágosztáson elsősorban a tagokat várják a civilek, de a készlet erejéig bárki igényelhet a helyszínen virágokat.

A program főtámogatója Ovádi Péter, országgyűlési képviselő.

vehir.hu
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.