Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. július 13. Jenő
Veszprém
24°C
2024. július 13. Jenő
Veszprém
24°C

Gimnazista lány mutatott példát a felelősségvállalásról és a környezetvédelemről

2021. április 26. 21:16
A balatonszemesi Rózsa Virág közösségi szemétszedést szervezett a Balaton megmentéséért a húsvéti hosszúhétvégére, több mint 300 kg hulladékot gyűjtöttek a partról.

A közösségi szemétszedést húsvéti hétvégére szervező gimnazista lány híre korábban már körbejárta a sajtót, a Pannon Egyetem nemrég arra volt kíváncsi, mi motiválja.

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara a Föld napja alkalmából rendezte meg 1. GreenLike Infonap nevű online rendezvényét április 22-én, ahol több meghívott mellett vendég volt Rózsa Virág is, aki korábban azzal került be a hírekbe, hogy a koronavírus-járvány idején közösségi szemétszedő akciót szervezett a Balaton megmentéséért.

Rózsa Virág jelenleg a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 11. osztályos tanulója, tanulmányai befejezése után tengerbiológiával szeretne foglalkozni. Elmondása szerint ez a téma már kiskora óta foglalkoztatja, ezért teljesen biztos, hogy ez lesz az útja. A közösségi balatoni szemétszedés ötlete, a 3Sz (Szemétszedés Szemesen) egy, az öccsével való délutáni séta közben fogant meg benne, amikor is látták, hogy a nádas tele van eldobált szeméttel, ezért jó lenne azt megtisztítani.

Ahogy mesélte, hamar rájöttek arra, hogy ehhez ketten kevesek lesznek, ezért segítségért fordult a közösségi médiához, és felhívásokat tett közzé, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez. „Szerencsére sok pozitív visszajelzés volt ezzel kapcsolatban”, de igazán sokat segített egy barátja, Kónya Éva is.

De hogyan is nézett ki maga a program a koronavírus idején? A szemetet eltolt idősávokban, összesen 7 kijelölt zónában lehetett szedni. Ezeket a zónákat szintén felosztották. A zónákon belüli zónákban egy-egy csapat, vagy család tisztíthatta meg a partszakaszt, ezzel a távolságtartással is csökkentve a koronavírus-fertőzés kockázatát. A szemétszedésre érkezőket egy előre összeállított szemétszedős csomag is várta. A Facebook-oldaluk szerint az április 5-i közösségi szemétszedésen több mint 100 fő vett részt, akik több mint 300 kg hulladékot gyűjtöttek össze.

„Nem volt kis feladat, ugyanis nádasokba, kövek közé kellett menni, ahonnan nem volt egyszerű kiszedni a szemetet.  Jó volt látni, hogy szinte minden korosztályból részt vettek az eseményen, és nagyon lelkesek voltak az önkéntesek”

- írják.

Ami a gimnazista lány korosztályát és bevonásukat illeti, Virág úgy látja, kortársaira nem jellemző, hogy „csak úgy elindulnak és szemetet szednek”, viszont talán az akciójuk hatására Balatonszemesen egyre több vele egykorú kezdett séta közben gyűjtögetni. Szerinte ez nem nagy kihívás, de úgy látszik, kellett egy bátorító löket a dolgok beindításához.

A jövőbeni tervekkel kapcsolatban azt mondta, nem konkrét cél, hogy szélesebb tömegekhez érjen el, inkább arra fekteti a hangsúlyt, hogy az emberek felismerjék: a környezet védelme fontos, amit talán a kisgyermekek edukálásánál kellene elkezdeni. „Ha ők felnőnek egy ilyen környezetben, amiben látják, hogy nem jó az, hogy szemetelnek, talán sokkal jobb és könnyebb lesz, és később nem kell ilyen szemétszedéseken szervezni”-mondja.

A 10 perces, Föld napján készült beszélgetés ide kattintva nézhető meg.

Címlapfotó: Rózsa Virág

Ge. Á.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.